Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Csökkenéssel nyitottak a főbb indexek a New York-i tőzsdén hétfőn az adóreform körüli bizonytalanságok következményeként.A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,24 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,31 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,35 százalékos mínuszban indította a kereskedést. A tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben a General Electric árfolyama 1,32 százalékkal emelkedett, miután az ipari konglomerátum jelezte, hogy megfelezi negyedéves osztalékát, ami évente 4 milliárd dolláros készpénz-megtakarítást jelent.

    
A Mattel játékgyártó vállalat 23 százalékkal drágult arra a hírre, hogy a rivális Hasbro felvásárlási ajánlattal kereste meg. A Hasbro árfolyama 3,3 százalékkal emelkedett. A nyugat-európai értéktőzsdéken is veszteséges a kereskedés, délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,29 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,08 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,21 százalékos mínuszban állt.
    

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1662 dollárt adtak, 0,04 százalékkal gyengült az euró. A japán jenhez képest 0,21 százalékot veszített értékéből a dollár, 113,32 jenen forgott. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) határidős ára egymással ellentétesen mozog.
    

A legközelebbi, januári határidős jegyzésekben a Brent hordónkénti ára 0,11 százalékos veszteségben, 63,45 dolláron, a decemberi szállítású WTI-é viszont 0,25 százalékos pluszban, 56,88 dolláron forgott. Pénteken vegyesen zártak a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,17 százalékkal, 23 422,21 pontra, a Standard & Poor's 500-as mutató pedig 0,09 százalékkal, 2582,30 pontra esett, míg a Nasdaq Composite mutatója 0,01 százalékkal, 6750,94 pontra nőtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com