Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Csökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, miután öt egymást követő kereskedési napon is jelentős nyereségben zártak.A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,14 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,22 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,28 százalékos mínuszban indította a kereskedést, de néhány perccel később már mindhárom index enyhe nyereségben állt.  

    
A befektetők a jelek szerint túlléptek az inflációs félelmeken, és a gazdaság, valamint a vállalati nyereségek növekedésére összpontosítják figyelmüket. A tőzsdenyitás előtt tette közzé gyorsjelentését a Coca-Cola, a világ legnagyobb üdítőital-gyártója és a Deere, világ legnagyobb mezőgazdasági gépgyártója. A Coca-Cola 0,46 százalékos, a Deere pedig 0,33 százalékos nyereségben forgott a nyitás utáni első percekben a vártnál jobb eredményeknek köszönhetően.
   

A nagy nyugat-európai értéktőzsdék mutatói nyereségben álltak a New York-i nyitás időpontjában. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,56 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,37 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,92 százalékos pluszban állt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,69 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,88 százalékkal nőtt.
   

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2435 dollárt adtak, 0,59 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,12 százalékkal drágult a dollár, 106,25 jenen forgott. A bitcoin árfolyama emelkedik. A nagy kriptodeviza kereskedési platformok közül a Bitfinexen 9952,90 dolláron (1,64 százalék), a Bitstampon 9956 dolláron (2,88 százalék), a Geminin pedig 9988,50 dolláron (3,15 százalék) állt a jegyzés. A CoinMarketCap, a legnagyobb kriptodeviza adatbázis adatai szerint a bitcoin árfolyama 1,83 százalékkal, 9987,58 dollárra nőtt. Az egyhónapos lejáratú bitcoin ügyletek jegyzése a chicagói opciós tőzsdén 10 000 dolláron, 0,91 százalékos pluszban, míg a chicagói árutőzsdén 9985 dolláron, 0,76 százalékos nyereségben állt.
    

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog. A legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónkénti ára 0,09 százalékos nyereségben, 64,39 dolláron, a márciusi szállítású WTI-é pedig 0,20 százalékos mínuszban, 61,22 dolláron forgott.
    

Csütörtökön 1 százalékot jóval meghaladó nyereségben zárt a New York-i tőzsde. A Dow Jones 1,23 százalékos pluszban, 25 200,37 ponton fejezte be a kereskedést, a Nasdaq Composite mutatója 1,58 százalékkal, 7256,43 pontra, a Standard & Poor's 500-as mutató pedig 1,21 százalékkal, 2731,20 pontra emelkedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com