Csökkenéssel zárt a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 92,27 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 21 126,96 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

384045

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója elmondta: az előző napi szép teljesítménnyel szemben kedden a BÉT-en kívül alig volt mínuszos tőzsde Európában.

A Mol folyamatos nyomás alatt volt, az OTP is lefelé tartott, csak a Richterben volt némi "erő". A piac arra vár, hogy az amerikai gyógyszerügyi hatóság (FDA) áldását adja a Richter Cariprazine nevű termékére, vélhetően ez a spekuláció húzza felfelé a gyógyszerpapír árfolyamát - mutatott rá.

Hozzátette, egyébként színes volt a nap. A nyugat-európai piacok stagnálással kezdtek, utána jó nagy esés, majd emelkedés és újabb visszaesés következett, végül a zárásra plusz 1 százalék fölé, a napi csúcs környékére mentek fel a német indexek. A magyar piac az utolsó egy órában tudott némileg emelkedni, de csak a délutáni átlagos árakig. A Richter a nap végére beerősített, a 4290 forintos napi csúcson zárt. A Mol 13 ezer forint alatt is járt, de szépíteni tudott a nap végére - mondta Varjú Péter.

A Mol árfolyama 125 forinttal, 0,95 százalékkal 13 055 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 87 forinttal, 1,58 százalékkal 5435 forintra esett, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,51 százalékkal 396 forintra erősödött, forgalma 168,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 58 forinttal, 1,37 százalékkal 4290 forintra nőtt, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1613,89 ponton zárt kedden, ez 9,47 pontos, 0,58 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában a takarmánykukorica két határidőre is olcsóbb lett, novemberre 200 forinttal, 44 300 forintra, decemberre pedig 300 forinttal, 44 700 forintra mérséklődött az ára.

A malmi búza ára továbbra is 48 200, a takarmánybúzáé 45 500, a takarmányárpáé pedig 43 600 forint decemberre.
Az olajosmagvak ára sem változott, a napraforgó októberre 107 000, a repce jövő márciusra 112 500 forintba kerül.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com