Csökkenéssel zárt Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexeinek többsége

Csökkenéssel zárt Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó indexeinek többsége pénteken.Rontották a kockázatvállalási hangulatot a karibi térségben tomboló Irma hurrikán, valamint az észak-koreai atomfegyverprogram miatti aggodalmak. A Florida partjait várhatóan a hét végén elérő hurrikán hatalmas anyagi károkat okozhat, ami lefelé húzza az amerikai biztosítási társaságok árfolyamát.

    
A tokiói tőzsdén a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,59 százalékkal, 19 281,50 pontra, a szélesebb körű Topix-index pedig 0,29 százalékkal, 1593,54 pontra esett.

A jen dollárhoz viszonyított árfolyamának erősödése mellett kedvezőtlen hatást gyakorolt az is, hogy a kormány drámai mértékben módosította lefelé a gazdaság második negyedéves növekedését tükröző adatokat.


A második, végleges becslés szerint negyedéves összevetésben 0,6 százalékkal gyarapodott a bruttó hazai termék (GDP), szemben az előzetesen jelzett 1,0 százalékkal. A második negyedéves GDP-növekedés évesítve 2,5 százalék lett, jóval kevesebb az első becslésben szereplő 4,0 százaléknál. A dél-koreai Kospi 0,11 százalékos veszteségben, 2343,72 ponton, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,30 százalékos mínuszban, 5672,62 ponton fejezte be a kereskedést.
    

Három nyereséges nap után enyhe csökkenéssel zártak a kínai tőzsdeindexek, bár egyes adatok azt mutatták, hogy a befektetők friss tőkét öntenek a stabil gazdasági növekedés és az erősödő jüan által támogatott piacra. Gyorsuló ütemben bővült az értékpapírszámlát nyitó kínai magánszemélyek száma, nőtt a tőzsdére áramló külföldi tőke és idei rekordjára, 960 milliárd jüanra emelkedett a lombardhitelek állománya, tükrözve a kilátások derűlátóbb megítélését.
    

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite (SSEC) 0,01 százalékkal, 3365,24 pontra, a Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 0,10 százalékkal, 3825,99 pontra, a fejlett technológiai vállalatok részvényeit követő ChiNext-index pedig 0,27 százalékkal, 1885,27 pontra esett zárásra. A sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index viszont minimálisan - 0,01 százalékkal, 10 970,77 pontra - nőtt. A vezető sanghaji index zsinórban már a 11. kereskedési napon maradt szilárdan a 2016 eleje óta erős ellenállást jelentő 3300 pont fölötti tartományban.
    

Hongkongban az irányadó mutató, a Hang Seng 0,59 százalékos pluszban, 27 684 ponton zárt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com