Csökkenő árbevétel és eredmény a Rábánál

Az előző év azonos időszakához képest 31 százalékkal, 9,59 milliárd forintra csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele az év első három hónapjában, az üzemi eredmény 42 százalékkal 232 millió forintra esett - áll a társaság által a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtök reggel közzétett gyorsjelentésben.

A nemzetközi pénzügyi beszámolási sztenderdek (IFRS) szerint készült negyedéves jelentés alapján a cég kamat, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) 775 millió forint volt az első negyedévben, 21 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

rába

A jelentésben kiemelik, hogy a társaság mintegy 3,8 milliárd forintnyi nettó hitelállománya 2,5 milliárd forinttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Összességében a futómű üzletág árbevétele 12,9, az alkatrész üzletágé 1,4, a jármű üzletágé pedig 74,1 százalékkal csökkent 2015 első negyedévéhez képest.

Az árbevétel csökkenés okaként említik a külső piacok változékonysága mellett a jármű üzletág bázisidőszaktól eltérő ciklusú értékesítését. A futómű üzletág viszont - stratégiai partnerkapcsolatai és üzletfejlesztési stratégiája révén - növekedést tudott elérni az európai tehergépkocsi szegmensben.

Az alkatrész üzletág stabil belföldi növekedést ért el, amivel ellensúlyozta az exportpiacain jellemző keresletcsökkenést. A jármű üzletág belföldi értékesítése kisebb volt az egy ével korábbinál, azonban az alvázszerkezeti szegmensre, mint húzó ágazatra épülő exportja stabil növekedést ért el.

A Rába a külpiaci változékonysághoz alkalmazkodva az első negyedévben javította termékeinek versenyképességét. A hatékonyság javulását mutatja, hogy a társaság 2,13 milliárd forintos bruttó eredménye csupán 11,2 százalékos csökkenést mutat.

A közlemény idézi Pintér Istvánt, a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a tavalyi év mérföldkő volt a Rába életében: a korábban meghirdetett pénzügyi mozgástér megteremtése a tervezettnél korábban tette lehetővé a stratégiai léptékű építkezés megkezdését.

A technológia- és kapacitásfejlesztési program megvalósítását követően a társaság piaci részesedése és a globális járműiparban betöltött szerepe tovább erősödik, a tervek szerint minden második-harmadik európai tehergépjármű a Rábánál gyártott mellső tengellyel gördül le a szerelőszalagokról - mondta.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com