Csökkenő ütemben nő tovább a külkereskedelmi többlet az elemzők szerint

Az import és az export növekedési ütemének felgyorsulása ellenére az MTI által megkérdezett piaci elemzők szerint a külkereskedelmi többlet az év hátralévő részében csökkenő ütemben emelkedik tovább.

kshA Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közölt adatai szerint a kivitel 8,4 százalékkal, a behozatal 7,9 százalékkal nőtt júliusban euróban számolva, 498 millió euró exporttöbblet alakult ki, 66 millióval több, mint a múlt év azonos hónapjában.

Idén január-júliusban a kivitel értéke 49,079 milliárd euró (15 078 milliárd forint), a behozatalé 45,297 milliárd euró (13 913 milliárd forint) volt.

Az év első hét hónapjában, forintban számolva az export 9,1, az import 9,0 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest, az 1165 milliárd forint értékű kereskedelmi többlet 112 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit.

Gabler Gergely, az Erste Bank Hungary vezető elemzője elmondta: ugyan a júniusi eredményeket alulmúlták a mostani adatok, a tavalyi évhez képest így is jelentős az exporttöbblet növekedése.

A szakértő szerint a belső fogyasztás és a beruházások élénkülésének köszönhetően az import növekedési üteme folyamatosan gyorsul, míg az autógyárak kapacitásbővítésének végeztével az export mérséklődni fog.

Az előrejelzések szerint a kivitel éves, forintban számolt növekedési üteme 7 százalék, míg a behozatalé 7,4 százalék körül várható, a forintárfolyam változatlansága mellett - mondta.

Balatoni András, az ING bank vezető elemzője szintén úgy véli, hogy az élénkülő import a belső kereslet következménye, az export hirtelen megugrása pedig egyúttal azt is mutatja, hogy a piac orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatos félelmei egyelőre nem igazolódtak be, a geopolitikai események exportra gyakorolt hatása nem érezhető.
Hozzátette: a nemzetközi piaci helyzet mellett a kivitel jövőbeli mértéke attól is függ, lesznek-e újabb ipari beruházások, miután az autógyárak kapacitásbővítése befejeződik.

A szakértő felhívta a figyelmet, hogy nagyok a hullámzások, így nehéz azonosítani azokat a trendeket, amelyek egyértelműen a konjunktúrához köthetők, azonban 2014-re éves összegben 5,5-6 milliárd euró külkereskedelmi többletre számít.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com