Csökkent az álláskeresők száma a foglalkoztatási szolgálat adatai szerint

A nyilvántartott álláskeresők száma 16,6 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a márciusi zárónapon 350 800 álláskereső szerepelt, több mint 70 ezerrel kevesebb, mint egy éve.Az NFSZ a honlapján közölte: az év harmadik hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 7,6 százalék volt, a munkavállalási korú teljes népességhez mért relatív ráta pedig 5,1 százalék.

Márciusban  98 200 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 4,1 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 7,6 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 9,9 százaléka, 34 800 volt pályakezdő. Az álláskeresők 23,2 százaléka - 81 500 ember - tartósan, több mint egy éve keresett már munkát, ez 20,0 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.


Az NFSZ adatai szerint az év harmadik hónapjában 180 600 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 43,6 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 48,5 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott. A foglalkoztatók 211 600 új betölthető álláshelyet jelentettek be márciusban, ezek 93,3 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 197 400 volt, amelynek közel 97 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.


Márciusban 276 600 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 144 700 ezer betöltetlen maradt. Az év harmadik hónapjában 264 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a villamos berendezések gyártását, az elektronikai alkatrész gyártását és a vezeték nélküli távközlést, területileg pedig a közép-magyarországi régiót valamint Fejér és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érintették.


A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 4,4 százalékos volt a 2016 december - 2017 februári gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 202 500-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 1,7 százalékponttal csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com