Csökkent az Alteo nettó profitja az energiapiac stabilizálódásának hatására

A várakozásoknak megfelelően az energiapiacon idén megkezdődött az árak csökkenése, ennek hatására az Alteo nettó konszolidált eredménye az első három negyedévben 2,7 milliárd forinttal, 8,6 milliárd forintra csökkent az egy évvel korábbi kiemelkedő eredményhez képest - közölte az energetikai szolgáltató- és kereskedővállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent beszámolójában.A konszolidált és nem auditált beszámoló szerint az EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 14,8 milliárd forinttal, 10 százalékkal maradt el a jelentősen magasabb és kedvezőbb energiapiaci környezetben realizált 2023-as értéktől.

A beszámoló értékelése szerint az Alteo a mérséklődő energiapiaci árkörnyezet ellenére a 2022-es energiaárrobbanás előtti időknél magasabb szinten tudta stabilizálni eredménytermelő képességét; "az energiaárakat figyelembevéve az kimagasló eredményt ért el, ami megközelíti a 2023 összehasonlító időszakban elértet".

Az év első kilenc hónapjának eredményei közül elsősorban a kiskereskedelmi szegmens tevékenységének köszönhetően bővülő villamosenergia-portfoliót, a kiemelkedően szeles első negyedéves időjárás miatt magasabb szélerőművi árbevételt, valamint a hulladékgazdálkodási szegmens kimagasló növekedését emelték ki a beszámolóban.

A társaság folytatja a meghirdetett stratégiájában szereplő aktív beruházási tevékenységét. 2024-ben a 2023-ban elkezdett beruházások közül átadták a soproni gázmotor telepítési projektet és a tereskei naperőművet - írták.

Közleményük szerint a jelentéstételi időszakot követően, októberben adtak át Győrben egy akkumulátoros energiatárolót, amely közel 20 százalékkal növeli a jelenleg Magyarországon működő energiatároló összkapacitást. Emellett megvalósítási szakaszba lépett eddigi legnagyobb zöldmezős beruházásuk, amelynek keretében állami támogatással valósítanak három energiatárolót.

Kiemelték azt is: szintén októberben adásvételi szerződést írtak alá a szélerőműveket üzemeltető Mov-R H1 Szélerőmű Kft. megvásárlásáról. A tranzakció zárásával másfélszeresére nő szélerőművi kapacitásuk, illetve megvásárolták a Kék Bolygó Klímavédelmi Magántőkealap részesedését FE-GROUP INVEST Zrt.-ben, egyedüli tulajdonosává váltak a komplex hulladékgazdálkodási tevékenységet végző cégnek.

Az Alteo részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír pénteken 4320 forinton zárta a napot. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 4850, a legalacsonyabb 2770 forint volt. 

 
(Forrás: MTI)
 

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com