Csökkent az Erste vesztesége az első fél évben

Az Erste Bank Hungary Zrt. 2015 első fél évében 10,817 milliárd forint veszteséget könyvelt el a tavalyi első fél évi 43,877 milliárd forintos negatív eredmény után - derül ki a hitelintézet gyorsjelentéséből.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn publikált konszolidált, Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült jelentés adatai szerint az egyéb nettó működési eredmény 42,6 milliárd forinttal javult, míg 2014 első fél évében 39,167 milliárd forinttal rontotta, idén 3,394 milliárd forinttal növelte az eredményt.

Ennek magyarázata szinte teljes egészében a Kúria jogegységi határozatával kapcsolatos törvénnyel összefüggésben tavaly megképzett céltartalék és annak tényleges felhasználásából fakadó eredmény.

erste

A jelentés szerint az alacsony kamatkörnyezet a csökkenő volumenekkel párosulva továbbra is nehezíti a bankszektor jövedelmezőségét. Kitér arra is, hogy a kormány megállapodott a Magyar Bankszövetséggel a devizaalapú autó- és fogyasztási hitelek forintosításáról, amire előreláthatóan az augusztus 19-én érvényes piaci árfolyamon kerül sor.

A következő évek eredményességére hatással lehet a 2015 első felében csődbe ment brókercégek ügyfeleinek kártalanítása, melynek költségeit várhatóan a pénzügyi intézményeknek kell viselniük - írja jelentésében a hitelintézet.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com