Csökkent az IBM forgalma és nyeresége az első negyedévben

A vártnál kisebb bevétel mellett csökkent az első negyedévben az IBM nyeresége azzal együtt is, hogy a legjövedelmezőbb felhőüzletág fogalma jelentősen nőtt.Az IBM Corp. a hétfői amerikai tőzsdei zárást követően publikálta negyedéves eredményét. A részvény árfolyama a tőzsdén kívüli forgalomban több mint három százalékkal gyengült. A részvény az év eleje óta 10 százalékkal gyengült.

    
Az IBM az első negyedévben 17,57 milliárd dollár, az egy évvel korábbinál 3,4 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel mellett 1,18 milliárd dollár nyereséget ért el, kisebbet az előző évi 1,59 milliárd dollárnál.

Az egy részvényre jutó nyereség 1,31 dollár lett 1,78 dollár után. Az egyszeri tételektől kiigazított egy részvényre jutó nyereség 1,84 dollár lett a márciussal zárt negyedévben, magasabb a piacok által várt 1,80-1,81 dollárnál. Az értékesítési árbevételt a ténylegesnél magasabbra, 17,62 milliárd dollárra várták piaci elemzők.
    

A negyedéves eredménybeszámoló alkalmából rendezett telekonferencián Arvind Krishna vezérigazgató bejelentette az IBM idei éves eredménytervének a visszavonását a koronavírus-járvány által keltett piaci bizonytalanságok miatt. A járványellenes intézkedések gazdasági következményei az informatikai kiadások terén takarékosságra késztették az IBM ügyfeleit - mutatott rá a vezérigazgató -, ami elsősorban a szoftver értékesítéseket vetette vissza.
    

A távmunka terjedésének köszönhetően azonban megnőtt az érdeklődés az IBM felhőszolgáltatásai iránt. A konszern vártnál alacsonyabb bevételén belül így a felhőszolgáltatások üzletág forgalma 19 százalékkal 5,4 milliárd dollárra emelkedett a beszámolási időszakban, ami nagyban hozzájárult a vártnál nagyobb nyereséghez.
    

Az IBM forgalmának 37 százalékát adó technológiai szolgáltatás üzletág bevétele 5,9 százalékkal 6,5 milliárd dollárra csökkent. Az üzleti szolgáltatások bevétele kevesebb mint egy százalékkal csökkent 4,14 milliárd dollárra. Az IBM az elkövetkező hónapokban elsősorban likviditása fenntartására összpontosítja erőfeszítéseit - mondta a vezérigazgató. Az idén költségeit 2 milliárd euróval tervezi csökkenteni a konszern, korábbi korábbi terveinek megfelelően. A jövőben a cég főként a felhőszolgáltatási üzletágra, a mesterséges intelligenciára és a kvantum-számítástechnikai fejlesztésekre helyezi át működése súlypontját.
    

Az IBM rövid távon ügyfelei körében a beruházási döntések halasztására, ezzel összefüggésben a szoftverbeszerzési igények a csökkenésére számít, a hardver iránti kereslet azonban szinten marad. A vezérigazgató elmondása szerint az IBM ügyfeleinek 70 százaléka a vírusjárvány hátrányos következményeinek a legkevésbé kitett ágazatokból kerül ki, például az egészségügyi és a távközlési ágazatokból.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com