Czepek Gábor: további programok kellene energiatárolók építéséhez

A beépített napelemkapacitás 1,7 százalékának tárolására van lehetőség Magyarországon, ezért további programokra van szükség energiatárolók építéséhez - mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Czepek Gábor hozzátette, ilyen a Jedlik Ányos Program keretében 50 milliárd forintos kerettel most meghirdetett támogatás vállalkozások számára.

Emlékeztetett arra, hogy korábban energiaelosztók, vállalatok és - a Napenergia Plusz Program keretében - családok 180 milliárd forintot már felhasználtak energiatárolók építésére, amellyel 150 megawattnyi napenergia tárolására van lehetőség.

Elmondta, míg 2010-ben néhány megawatt teljesítményű napelem működött az országban, jelenleg 8000 megawatt beépített teljesítmény van. Európában Magyarországon nőtt a legnagyobb arányban a beépített napenergia-kapacitás, több mint 300 ezer családnál biztosítja a saját áramellátást napelem, a 2010 óta épült, 100 négyzetméteres lakóingatlanok egynegyedében van napelem - fűzte hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az energiatárolás problémájának megoldása a 2030-as évek fontos feladata, de ahhoz, hogy az ország "magabíró" legyen villamos energiában, már most el kell kezdeni a kapacitások kiépítését.

Kiemelte, az energia- és iparpolitika azon dolgozik, hogy ezek a kapacitások gond nélkül rendelkezésre álljanak. Ma az energiatárolás gyorsan beépíthető formáját leginkább az akkumulátortechnika jelenti, nem véletlen, hogy a kormány úgy építette az iparpolitikáját, hogy energiatárolást célzó beruházások jöttek létre Magyarországon - mondta az államtitkár.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com