Czerván György: elkezdődött az agrártámogatási egységes kérelmek benyújtásának időszaka (2. rész)

Elkezdődött az agrártámogatási egységes kérelmek benyújtásának időszaka, a gazdálkodók április 7. és május 15. között adhatják be szankciómentesen a szükséges dokumentumokat a Magyar Államkincstárhoz (MÁK) - mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár szombaton, a kétnapos VIII. Duna-Tisza közi Agrár Expón, Kiskőrösön.A politikus hangsúlyozta: az egységes kérelmek a továbbiakban is beadhatók, június 9-éig azonban már csak szankcióval együtt fogadja be az igényeket a MÁK. Czerván György a mezőgazdasági és a kertészeti munkákról elmondta: a területek többségén már javában zajlik a talaj és a magágy előkészítése. A termelők őszi búzát mintegy 963 ezer hektáron, őszi árpát mintegy 239 ezer hektáron, őszi káposztarepcét pedig több mint 281 ezer hektáron vetettek. Az őszi gabonák állapota többségében megfelelő - mondta.

A tervek szerint a gazdák tavaszi árpát több mint 55 ezer hektáron, kukoricát mintegy 1,1 millió hektáron, míg napraforgót közel 658 ezer hektáron vetnek majd - tette hozzá. Mint mondta: az idei évtől a juh- és kecsketartók új támogatást igényelhetnek. A tenyészkos és -bak tenyésztésbe állításához az agrártárca az idén mezőgazdasági csekély összegű támogatást nyújt.


Az államtitkár hangsúlyozta, a minisztérium 1,7 milliárd forint összegű kerettel jövedelempótló támogatást hozott létre a madárinfluenza miatti károkkal leginkább érintett kacsa- és libaágazatok részére. A Magyar Államkincstár a támogatási kérelmek nyomtatványait április 15-éig küldi ki az érintetteknek. Czerván György szólt a Nemzetgazdasági Minisztérium Azonnal cselekszünk elnevezésű programjáról is. A madárinfluenza miatt bekövetkezett foglalkoztatási nehézségek enyhítésére - elsősorban a vágó- és feldolgozó vállalkozások számára - a nemzeti költségvetésből mintegy egymilliárd forintos összeg áll rendelkezésre.


A Bács-Kiskun megye egyik legnagyobb rendezvényén, a kiskőrösi agrárexpón 140 termelő mintegy 2 500 terméket állított ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com