Czomba: biztató, hogy megközelítette a négymilliót a foglalkoztatottak száma

Biztatónak tartja Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár, hogy a legfrissebb adatok szerint megközelítette a négymilliót a foglalkoztatottak száma, amely 1992 óta nem volt ilyen magas szinten.

czomba-sandor-lapozos_20120829161130_48A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adatai szerint idén augusztus-októberben 3 millió 992 ezer volt a foglalkoztatottak száma, 57 ezerrel, 1,5 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

A munkanélküliek száma 434 ezer volt, 29 ezerrel kevesebb, mint 2012 azonos időszakában, a munkanélküliségi ráta 0,7 százalékponttal, 9,8 százalékra mérséklődött.

Czomba Sándor budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a 15-24 évesek foglalkoztatása is bővült augusztus-októberben, ez az idén márciusban újraindított és a fiatalok elhelyezkedését segítő Első munkahely garancia programnak is köszönhető. Az államtitkár ismertette, hogy március óta 4000 fiatal kapott munkát a program keretében, és reméli, hogy az év végéig 5000-re nőhet ez a szám.

A KSH adatai szerint az előző három hónapban a 15-24 éves korosztályból 232 ezren voltak foglalkoztatottak, 20,5 százalékos foglalkoztatási rátájuk 1,2 százalékponttal volt magasabb az előző év azonos időszakában mértnél.

Az Első munkahely garancia program keretében eddig összesen több mint 7000 fiatal tudott elhelyezkedni, és annak ellenére, hogy a munkaadóknak a program első részében nem volt továbbfoglalkoztatási kötelezettségük, jelenleg is közel 4 ezren dolgoznak - hívta fel a figyelmet az államtitkár. Czomba Sándor emlékeztetett arra, hogy az idén márciusban újraindult program keretében a munkaadók 6 hónapig 100 százalékos bruttó bér- és járuléktámogatást kapnak, de 3 hónapos továbbfoglalkoztatási kötelezettségük van.

Az államtitkár elmondta: az Európai Unió számára is fontos a fiatalok foglalkoztatása, ezért indult az Ifjúsági garancia program, amelynek keretében Magyarországnak 15 milliárd forint áll majd rendelkezésre pluszforrásként; ebből a pénzből négy hátrányos helyzetű régióban segítik majd a fiatalok boldogulását.

A foglalkoztatottsággal kapcsolatban Czomba Sándor kitért arra, hogy bár a mostani adat mérföldkő, az idén már nehéz lesz átlépni a négymilliós foglalkoztatotti létszámot, mivel az év utolsó hónapjaiban általában csökken a foglalkoztatottság. Hozzátette ugyanakkor, hogy a most közölt KSH-adatokban még nem szerepelnek a novemberben indult téli közfoglalkoztatás számai.

Az államtitkár kiemelte: 2010 augusztusa óta folyamatosan nő a foglalkoztatás és enyhül vagy stagnál a munkanélküliség. A négymilliót megközelítő foglalkoztatotti létszám azt mutatja, hogy az európai uniós tendenciákkal ellentétben a magyar gazdaság- és foglalkoztatáspolitika képes arra a "csodára", hogy lassan élénkülő gazdasági növekedés mellett is szinten maradjon, sőt nőjön a foglalkoztatás.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az előző év azonos időszakához képest augusztus-októberben 57 ezerrel, 2010 azonos időszakához képest 170 ezerrel, a kormányváltáshoz képest pedig 235 ezerrel dolgoztak többen Magyarországon, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan csökken, s tartósan 10 százalék alatt van a munkanélküliségi ráta.

Czomba Sándor kifejtette: a foglalkoztatottak számának 235 ezres növekedéséből 80 ezer volt közfoglalkoztatott, 50 ezer az éven belüli migráns, 100 ezer pedig a versenyszférás foglalkoztatás bővüléséből adódik. A feldolgozóiparban 40 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak létszáma, míg műszaki területen 20 ezerrel, az építőiparban pedig 7 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak létszáma az előző év azonos időszakához képest - közölte az államtitkár.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com