Czomba: homogén szakképzési intézményrendszert építene ki az NGM

Homogén szakképzési intézményrendszer szeretne kiépíteni a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), a tervek szerint a szakközép- és szakiskolák a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) rendszeréből az NGM fenntartásába kerülnének át - mondta a szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár egy szakmai fórumon csütörtökön Nyíregyházán.

ngm_szines_logoCzomba Sándor a Dönts jól - jövőd a tét! című pályaválasztási kiállításon jelezte, hogy a változások - amelyekről egyelőre elvi döntés van - 2015. szeptember 1-jétől lépnének életbe.

"Azt tervezzük, hogy nagyobb önállóságot, és ezzel együtt nagyobb felelősséget szeretnénk a szakképző intézmények nyakába tenni" - fogalmazott az államtitkár.

Hozzátette, ezzel a lehetőséggel az intézményeknek megfelelő módon kell gazdálkodni.

Ez nem azt jelenti, hogy 500-600 önálló gazdálkodó szerv lesz a rendszerben, számuk ennél jóval kevesebb lesz - hangsúlyozta Czomba Sándor.

Az államtitkár szavai szerint mennyiségi és minőségi változásokra van szükség a szakképzés rendszerében, így a fenntartóváltás keretében a gimnáziumokat leválasztják majd a szakiskolákról és szakközépiskolákról, mivel a gimnáziumok "másfajta gondolkodásmódot igényelnek", és szerepük főiskolára és egyetemre történő felkészítés lesz.

Ez nem jelenti automatikusan azt, hogy az adott településen megszűnik a gimnázium, minden egyes iskolát egyenként akar megvizsgálni az NGM - hangoztatta az államtitkár. Ezzel párhuzamosan felülvizsgálnák a szakképző intézményeket: megvizsgálnák többek között azt, hogy szükség van-e az adott intézményre, mi lenne a változtatás iránya és ez milyen gyorsan történjen meg - fejtette ki. Távlati cél még a szakközép- és szakiskolai képzésben részt vevők arányának növelése, a gimnáziumi létszám korlátozása, illetve a szakképzési pedagógusmodell kialakítása is.

Visszaállítanák a gyakorlati oktatásvezetői munkakört, az iskolai rendszerben pedig megerősítenék a szakoktatói szakmát, ezzel együtt a tanárképzésbe kötelezően beleépítenék a felnőttképzési tartalmat - rögzítette a szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár.

Ahol az állami iskolák, valamint az egyházi-, magán, alapítványi intézmények egymást kiegészítve tudják az igényeket kielégíteni, ott "isten hozta" a nem állami intézményeket - jelentette ki Czomba Sándor. Hozzátette: jelenleg több mint 30 ezer diák tanul nem állami fenntartású, például felnőttképzési rendszerben.

"Ahol az állam hosszú távon szeretne szerepet vállalni a szakképzésben, és a mostaninál nagyobb kapacitással bír, ott az állam szerepvállalása hangsúlyosabb lesz, vagy lehet az intézményein keresztül" - mondta az államtitkár.

A szociális területet példaként hozva az államtitkár megemlítette, ott, ahol az állam nem tudja, nem akarja vagy nem képes az adott feladatot jól ellátni, ott számítanak a munkaerőpiac igényeire szakosodott, magánkézben lévő, egyházi vagy alapítványi intézményekre.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com