Czomba Sándor: 18 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma

A KSH adatai szerint novemberben 4,736 millióan dolgoztak Magyarországon, így egy év alatt újabb 18 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az adatokat elemezve megállapította, hogy Magyarországon a munkaalapú társadalom alapjai erősek, a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben is sikerült megvédeni a munkahelyeket és tovább növelni a foglalkoztatottak számát, ezzel is tovább erősítve a magyar családokat - közölte pénteken az MTI-vel a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).Azt írták, a Gyurcsány-korszakhoz képest a munkanélküliek aránya kevesebb mint a felére esett vissza és az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban, miközben 1 millióval dolgoznak többen, háromszorosára nőtt az átlagbér, a minimálbér és a garantált bérminimum is, és történelmi mélyponton van a regisztrált álláskeresők száma. Aki tehát tud és akar dolgozni, az el is tud helyezkedni, ráadásul ezért egyre magasabb bért kap.
    

2023 az inflációcsökkentés éve volt, 2024 pedig a gazdasági növekedés helyreállításának az éve. A kormány célja hogy fenntartsa és támogassa a bérek dinamikus emelkedését annak érdekében, hogy a 2023 szeptemberében bekövetkezett reálbérfordulatot követően idén 4-5 százalékkal nőhessen a fizetések vásárlóereje. A dinamikus, 4 százalékos gazdasági növekedés elérése érdekében a kormány célja, hogy helyreállítsa a fogyasztást, 25 százalékos szint felett tartsa a beruházási rátát és tovább növelje a munkaerőpiaci aktivitást. El kell érni, hogy a 20-64 év közöttiek aktivitási rátája a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra emelkedjen, amely érdekében a kormány új és célzott munkaerőpiaci programot fog elkészíteni - áll a közleményben.
   

Hozzátették, a gazdaságnak szüksége van a munkás kezekre, ezért minden meglévő munkaerő-tartalékot aktivizálni kell. Ezért a munkaerőpiaci szempontból hátrányosabb helyzetben lévő rétegek, úgymint a 25 év alattiak, 55 év felettiek, a kisgyermekes anyák, alulfoglalkoztatottak, nyugdíjasok mind erőteljesebb bevonása szükséges az elkövetkezendő időszakban. A generációk közötti tudás-átadás és a pályakezdő álláskeresők beilleszkedésének elősegítése érdekében hamarosan célzott foglalkoztatási program indul mintegy 2,6 milliárd forintos forrásból.
    

Ennek keretében a vállalkozások munkaerő-utánpótlásának zökkenőmentes lebonyolítása érdekében januártól bérkiegészítésre pályázhatnak azok a cégek, akik biztosítani szeretnék nyugdíj előtt álló dolgozóik pótlását. A program célja, hogy az új generációk a tapasztalt munkavállalóktól tanuljanak. Ezzel könnyebbé válik munkába állásuk, és a vállalkozások munkaerőpótlása is gördülékenyebb lesz. A támogatással több száz pályakezdő álláskereső állhat munkába és szerezhet rövid időn belül olyan tapasztalatot, amivel megállhatja a helyét a munkaerőpiacon. A program részleteiről a lebonyolító OFA Nonprofit Kft. a weboldalán napokon belül részletes tájékoztatást fog nyújtani - írta az NGM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com