Czomba Sándor: a 2010-ben végrehajtott foglalkoztatáspolitikai fordulat járult hozzá a kedvező munkaerőpiaci helyzethez

A 2010-ben végrehajtott foglalkoztatáspolitikai fordulat járult hozzá ahhoz, hogy Magyarország az Európai Unióban a munkaerőpiaci adatok alapján az élvonalban áll - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.Az Európai Unió statisztikai intézete, az Eurostat adatai szerint Magyarországon 20-64 év közöttieknek több mint 81 százaléka dolgozik, ami meghaladja az uniós átlagot és szinte egy szinten van a németországi adatokkal, ezzel Magyarország foglalkoztatásban megelőzi a szomszédos országokat - hangzott el a műsorban.

Czomba Sándor kifejtette, 2010-ben Magyarországon a foglalkoztatottsági mutató jóval 70 százalék alatt volt, ezzel az uniós rangsorban az utolsók között szerepelt a tagállamok között. Mostanra Magyarország az elmúlt tizennégy évben a sereghajtóból az élbolyba került az európai munkaerőpiacon.

A javuláshoz a 2010-ben végrehajtott foglalkoztatáspolitikai fordulat járult hozzá, azaz nem segélyt, hanem esélyt, munkát adnak az embereknek, hogy a munkajövedelmeken keresztül segítsék őket. Az anyagi helyzetet javítja a 25 év alattiak személyi jövedelemadó (szja) mentessége, a nyugdíj után foglalkoztatottak adómentessége, a családok megerősítése, gyermeket vállalóknak nyújtott könnyítések - sorolta az államtitkára.

Czomba Sándor elmondta, folyamatban vannak azok a beruházások Magyarországon, amelyek több ezres nagyságrendben keresnek majd záros határidőn belül munkavállalókat, köztük mérnököket, technológusokat, CNC-gépkezelőket, hegesztőket, villanyszerelőket. A következő időszak fontos feladata lesz, hogy biztosítsák a Magyarországon fejlesztők, nagyberuházásokat megvalósítók munkaerőigényét.

A világban technológiai forradalom zajlik, ennek foglalkoztatási hatása is van, Magyarországon a határon belül 300 ezer ember elvileg munkára kész, vagy azzá tehető állapotban van képzéssel, átképzéssel.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az államtitkár elmondta, 2010 óta folyamatosan javulnak a munkaerőpiaci adatok. Cél, hogy 2030-ra a 20-64 éves korosztályban 85 százalék legyen a foglalkoztatási ráta, ami szerinte teljesíthető. A munkaerőpiac folyamatosan változik, és a kormány intézkedései a munkavégzéshez kapcsolódnak, a családok segítését is a munkán keresztül valósítja meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com