Czomba Sándor: a diákmunka esetében, a rájuk vonatkozó speciális szabályokat mindenkinek be kell tartani

A diákmunka esetében, a rájuk vonatkozó speciális szabályokat mindenkinek be kell tartani - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.Mint hangsúlyozta, a kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy mindenki, aki akar és tud dolgozni, az lehetőséget is kapjon rá, különös tekintettel a fiatalokra. A munkát vállaló diákok sajátos helyzetben vannak, hiszen a tapasztalat és a jártasság hiánya miatt kiszolgáltatottabbak a munka világában, mint a felnőttek, ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium a korábbi évekhez hasonlóan idén is közzéteszi a diákmunkára vonatkozó munkavédelmi és munkaügyi tájékoztatókat. A nyár közeledtével fontos, hogy felhívjuk a figyelmet a diákok munkavégzésével kapcsolatos szabályokra, hiszen sok esetben foglalkoztatásuk eltér a felnőttekétől - hangsúlyozta az államtitkár.

A kormány kiemelt célja, hogy minden munkavállaló diák megfelelő tájékoztatást kapjon a vonatkozó jogszabályokról, ezáltal biztosítva a fiatalok biztonságát és védelmét a munkavégzés során. A munka törvénykönyve szerinti általános szabály, hogy az vállalhat munkát, aki már elmúlt 16 éves, ugyanakkor bizonyos feltételek megléte mellett a 15.

életévüket betöltöttek is dolgozhatnak. Munkaviszonyt kizárólag írásba foglalt munkaszerződéssel lehet létesíteni, melynek tartalmaznia kell az alapbért és a munkakört is. Amennyiben a szerződés nem tartalmaz konkrétumot az időtartamról, úgy azt határozatlan idejűnek kell tekinteni - mutatott rá.

Mivel a 18 év alattiak jogi szempontból korlátozottan cselekvőképesek, mindenképpen szükséges a szülő írásos hozzájárulása is a munkavégzéshez, illetve a szerződéskötéshez. A munkaviszony létesítését az adóhatóság felé legkésőbb a munkavállaló munkába lépésének időpontjáig be kell jelenteni - ismertette Czomba Sándor.

Egyszerűsített foglalkoztatásnál a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka esetében ugyanazzal a munkáltatóval legfeljebb évi 120 napra, alkalmi munka esetében legfeljebb öt egymást követő napra, ugyanakkor egy hónapon belül legfeljebb 15 napra, éves szinten pedig legfeljebb 90 napra létesíthető jogviszony. Egyszerűsített foglalkoztatás esetén a munkaszerződés megkötése nem kötelező, a jogviszony a foglalkoztató adóhatóság felé történő bejelentésével jön létre - sorolta a szabályokat az államtitkár.

Nemcsak a szerződéskötéssel, hanem a munkavégzéssel kapcsolatban is vannak a fiatalokra vonatkozó speciális szabályok. Ilyen például, hogy éjszakai munkát nem végezhetnek, és részükre rendkívüli munkaidő sem rendelhető el. A napi munkaidejük legfeljebb 8 óra lehet, a 16 évesnél fiatalabb munkavállalók esetén ez legfeljebb hat órára korlátozódik, de kivételes esetben ettől el lehet térni.

A nyári időszakban munkát vállaló diákokra is ugyanúgy vonatkozik a minimálbér és a garantált bérminimum alkalmazása. Azaz, amennyiben napi nyolc órát dolgozik, havonta legalább bruttó 290 800 forint kell, hogy legyen a bére, vagy amennyiben középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkát lát el, ugyanennyi munkáért legalább bruttó 348 800 forint illeti. Ezek az összeghatárok az egyszerűsített foglalkoztatás esetében nem érvényesek - ismertette.

Ami a munkavédelmet illeti, mindenképpen tudniuk kell a fiataloknak és a szüleiknek is, hogy foglalkoztatásuk - a felnőttekéhez hasonlóan - nem veszélyeztetheti az egészségét, testi épségét, illetve az egészséges fejlődését. A munkáltatónak oktatás keretében gondoskodnia kell arról, hogy a diák a munkába álláskor és a foglalkoztatás teljes időtartama alatt rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, valamint megismerje a szükséges szabályokat. A munkavédelmi oktatás tartalma és minősége különösen nagy a jelentőséggel bír a jellemzően kevés tapasztalattal rendelkező diák munkavállalók esetében - mutatott rá.

Ha a veszélyek megelőzése, illetve károsító hatásuk csökkentése érdekében a munkáltató felelőssége a munkavállalók részére egyéni védőeszközöket biztosítani és a fiatalok figyelmét fokozottan felhívni az egyéni védőeszköz használatának fontosságára, mivel esetenként a munkavédelmi tudatosság és a tapasztalat hiánya önmagában is fokozza a munkabaleset kialakulásának kockázatát -figyelmeztetett az illetékes államtitkár.

A részletes tájékoztatók elérhetők a https://mvff.munka.hu/ honlapon - hívta fel a figyelmet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com