Czomba Sándor: a kormány kiemelten támogatja a fiatalok munkába állását, közel 30 ezren dolgoztak az idei Nyári Diákmunka Programban

A kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy mindenki, aki akar és tud az dolgozhasson. Ennek érdekében a kormány idén tizenharmadik alkalommal hirdette meg a fiatalok foglalkoztatását segítő Nyári Diákmunka Programot. A július-augusztusban futó programban mintegy 30 ezer fiatal állt munkába.

A program népszerűségét az is jól mutatja, hogy több mint 4600 munkáltató közel 5 milliárd forint támogatást vett igénybe a fiatalok foglalkoztatására - összegezte kedden kiadott közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Hangsúlyozta: a munkaalapú társadalom kiépítéséhez 2013 óta a Nyári Diákmunka Program is hozzájárul, amely elősegíti a fiatalok munkaerőpiacra lépését, erősíti munkaszocializációjukat, és a diákok akár szakmai gyakorlatukat is teljesíthetik a program keretében.

A programba nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező 16-25 év közötti diákok jelentkezhettek. A támogatásokat önkormányzatok továbbá egyházi jogi személyek, valamint a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban és erdőgazdálkodásban működő vállalkozások hívhatták le - emlékeztetett az államtitkár.

Beszámolt arról, hogy a legtöbb kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Veszprém és Baranya vármegyékből érkezett be. A diákok több mint 80 százalékát az önkormányzati pillérben foglalkoztatták, emellett jelentős volt az igény a turizmus, vendéglátás területén is, ahol közel 5 ezren dolgoztak.

A mezőgazdaság területén közel 600 diák foglalkoztatása valósult meg, de az erdőgazdálkodás területén is mintegy 80 diák dolgozott. A legnépszerűbb munkakörök az egyéb, máshova nem sorolható egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozású, a takarító és kisegítő, a hivatalsegéd kézbesítő, valamint a konyhai kisegítő volt - összegezte Czomba Sándor.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com