Czomba Sándor: a kormány mindent megtesz, hogy aki akar és tud az dolgozhasson
A háború elhúzódása és a kedvezőtlen külső gazdasági környezet ellenére a foglalkoztatottság változatlanul Európa élmezőnyéhez tartozik - emelte ki a legfrissebb munkaerőpiaci adatokhoz fűzött kommentárjában Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Mint hozzátette, "a foglalkoztatottság növelése mellett azon dolgozunk, hogy a családok anyagi helyzete folyamatosan javuljon és mindenki léphessen egyet előre. Ezért emeljük a béreket, csökkentjük az adókat és folytatjuk a harcot az áremelésekkel szemben.
"A munkahelyteremtéshez és a béremelésekhez a hazai vállalkozások támogatásával is érdemben hozzájárulunk, olyan programokkal mint a Demján Sándor Program, a fix 3 százalékos kkv hitel, az 1+1 program, a 90 milliárd forintos vállalati adócsökkentési program, valamint a KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0 program" - tette hozzá.
A Központi Statisztikai Hivatal adataiból az államtitkár kiemelte: a foglalkoztatotti létszám jelenlegi alakulására meghatározó hatást gyakorol a demográfiai trend, vagyis a munkaképes korú népesség csökkenése. A 15-64 évesek körében a népesség és a foglalkoztatottak számának egyidejű csökkenése mellett a foglalkoztatási ráta érdemben nem változott. A folyamathoz a tartós távollevők létszámának mérséklődése is hozzájárult, de ez nem jelentett állásvesztést. Mindezek ellenére - nemzetközi összehasonlításban - a hazai foglalkoztatás továbbra is magas, a munkanélküliségi ráta pedig alacsony szinten van.
Az államtitkár közleménye megerősítette, hogy a kormány mindent megtesz az álláskeresők minél gyorsabb elhelyezkedése érdekében. Ezt a célt szolgálja az uniós társfinanszírozással megvalósuló Ifjúsági Garancia Plusz Program, a szintén uniós társfinanszírozással megvalósuló 30 év felettiek elhelyezkedését segítő program, valamint a KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0 program, amelyre február 1-je óta már pályázhatnak a hazai kkv-k.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások