Czomba Sándor: a reálkeresetek emelkedése kihat a fogyasztásra, ami a gazdaság élénkítése miatt fontos

A reálkeresetek emelkedése azt jelenti, hogy több pénz marad az emberek zsebében, több marad a fogyasztásra, ami a gazdaság élénkítése miatt nagyon fontos - kommentálta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a legfrissebb kereseti adatokat csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.A Központi Statisztikai Hivatal szerdán tette közzé, hogy idén májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 652 000 forint volt, ami 14,8 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt.
    

Czomba Sándor kiemelte, a reálkereset májusi emelkedése - ami pozitívan meglepte a kormányzatot és az elemzőket is - azzal magyarázható, hogy miközben szerencsére az infláció 4-5 százalék között van, az átlagkereset növekedése 15 százalék körüli. Mindez pedig azt jelenti, hogy a reálkeresetek folyamatosan és dinamikusan növekednek Magyarországon.
    

Az államtitkár a reálkeresetek emelkedéséről szólva arra is kitért, hogy az elmúlt évek megviselték az országot mentálisan és anyagilag is, ezért az emberek még jogosan óvatosak, ami pedig érezhető a fogyasztás növekedésén. Czomba Sándor az M1 aktuális csatornán elmondta, a magyar munkaerőpiac még mindig feszes, a cégek pedig rá vannak kényszerülve arra, hogy megfizessék "a használható embereiket", ezért a bérdinamika folyamatosan nő.
    

Rámutatott, hogy az országban három olyan szektor van, ahol az átlag keresetek 1 millió forint felettiek: az energia, és a pénzügyi szektor, valamint az IT kommunikáció. A három alsó kategóriába - ahol a bruttó átlagbérek elérik a 400 ezer forintot - az építőipart, a mezőgazdaságot és a szálláshely-szolgáltatást, vendéglátást sorolta az államtitkár.
    

Czomba Sándor az M1 aktuális csatornán és a Kossuth rádióban is ismertette, hogy elkezdődtek a jövő évi minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló tárgyalások. A mostani tárgyalásokról közölte, "közös akarat fogalmazódott meg a tekintetben, hogy gondolkodjunk esetleg több éves megállapodásban".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com