Czomba Sándor: áprilisban az átlagkereset 77 ezer forinttal, a reálbér 9,5 százalékkal nőtt

A célzott és hatékony kormányzati intézkedések visszaszorították az inflációt, amely áprilisban 3,7 százalékos volt. Ennek, valamint a 15 százalékos minimálbér és 10 százalékos garantált bérminimum emelésnek köszönhetően 2023 szeptembere óta, azaz 8 hónapja töretlenül emelkednek a reálbérek, áprilisban 9,5 százalékkal nőtt a fizetések vásárlóereje - értékelte pénteki közleményében a legfrissebb adatokat Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján az államtitkár kiemelte: 2024 áprilisában tovább folytatódott a bérek dinamikus növekedése. A bruttó átlagkereset 645 300 forintra emelkedett, vagyis az előző év azonos időszakához képest közel 77 ezer forinttal, azaz 13,5 százalékkal nőttek a fizetések.
    

A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár hozzátette, a Gyurcsány-korszakhoz képest a kormány nemcsak 1 millióval növelte a foglalkoztatottak számát, hanem azt is elérte, hogy egy átlagos dolgozó már több mint háromszor akkora fizetést vihet haza, mint 2010-ben. Azaz nem csak többen dolgoznak hazánkban, hanem lényegesen jobban is keresnek. Mindez inkluzív módon valósult meg, hiszen a minimálbér és a garantált bérminimum is 3,6-szororsára nőtt, azaz nagyobb mértékben, mint az átlagbér, ezáltal tovább erősítve az alulról nyitott középosztályt. A reálbérek dinamikus növekedése és az óvatossági motívum oldódása támogatja a fogyasztás emelkedését, amely fokozza a gazdasági növekedés ütemét.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com