Czomba Sándor: egyre többen dolgoznak, márciusban még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszáma

A rendszerváltás óta idén márciusban mérte a legalacsonyabb regisztrált álláskeresői létszámot a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, ami így több mint három évtizedes rekordot jelent - közölte kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium.A közlemény kiemelte, hogy a Gyurcsány-korszakhoz képest 1 millióval dolgoznak többen, miközben 2010-hez képest közel 400 ezerrel csökkent a munkát keresők száma. Ráadásul tavaly márciushoz viszonyítva is további, mintegy 8 ezer fővel csökkent a regiszterben szereplők köre, így abban jelenleg mindössze 236 ezren vannak.
    

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár megállapította, hogy a gazdasági aktivitás a korábbi hónapokhoz viszonyítva gyorsabb ütemben nőtt, a létszámnövekedés egy év alatt meghaladta a 60 ezret. A kormány ugyanakkor ezzel párhuzamosan továbbra is célzott intézkedésekkel igyekszik csökkenteni a regisztrált álláskeresők számát.
    

Magyarországon a munkaerő-tartalék mintegy 300 ezer főre tehető, a regisztrált álláskeresők számán felül közel 60 ezer inaktív található hazánkban, akiket a gazdasági növekedés újraindítása érdekében minden lehetséges eszközt felhasználva be kell vonni a munkaerőpiacra. Az aktivitás növelése érdekében hazai és uniós finanszírozású programok is indultak, az elkövetkezendő időszakban pedig további célzott munkaerő-piaci intézkedések várhatók a foglalkoztatás további növelését szem előtt tartva - fogalmazott az NGM közleménye.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com