Czomba Sándor: februárban 10 ezer fővel csökkent tovább a regisztrált álláskeresők száma

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján több mint három évtizedes rekord dőlt meg a februári hónapok tekintetétben, ugyanis még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma, mint 2024 februárjában - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.Az év második hónapjában a regiszterben mindösszesen 235,4 ezer fő szerepelt, ami közel 10 ezerrel kevesebb az előző év azonos időszakának adatához képest, azaz éves alapon 4 százalékkal csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. Czomba Sándor kiemelte: Magyarországon, aki tud és akar dolgozni, az el is tud helyezkedni, ráadásul ezért egyre magasabb bért kap. 2010 februárjában a regisztrált álláskeresők száma 659 ezer főt ért el, számuk a Gyurcsány-korszakhoz képest tehát több mint 420 ezerrel csökkent.
    

Az infláció sikeres visszaszorítását követően a kormány célja a gazdasági növekedés helyreállítása, a dinamikus 4 százalék körüli GDP bővülés elérése. Ennek érdekében helyre kell állítani a fogyasztást, 25 százalék felett kell tartani a beruházások arányát és elsősorban a 300 ezerre tehető hazai munkaerőtartalék mozgósításával tovább kell növelni a munkaerőpiaci aktivitást. Ez utóbbit fogja segíteni a GINOP Plusz program 460 milliárd forintos forrása is.
   

Emellett a kormány további célzott intézkedésekkel segíti az álláskeresők számának csökkentését, ezzel párhuzamosan pedig az aktivitás és a foglalkoztatottság emelkedését. Ennek érdekében a szállítmányozási és személyszállítási területen tapasztalható sofőrhiány enyhítését célzó gépjárművezetői képzési programra péntektől lehet pályázni.


Az 1,7 milliárd forintnyi hazai forrásból megvalósuló programban több mint ezren szerezhetnek C, C+E és D típusú jogosítványt, valamint GKI igazolványt. A program nem csak a jogosítvány megszerzését segíti, hanem az elhelyezkedést is, a lebonyolító OFA Nonprofit Kft. szakemberei végigkísérik a támogatottakat nem csak a képzés, de az azt követő munkavállalás során is. A részletes információk már elérhetők az OFA Nonprofit Kft. honlapján - ismételte meg az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com