Czomba Sándor: folyamatosan nő a foglalkoztatás az inaktívak munkaerőpiacra lépésének köszönhetően

Folyamatosan nő a foglalkoztatás és a munkanélküliség is egy "elfogadható szinten" van, annak köszönhetően, hogy az inaktívak belépnek a munkaerőpiacra - kommentálta a júniusi munkaerőpiaci adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.Czomba Sándor közölte, ahhoz, hogy az ország versenyképességét, a gazdasági növekedést folyamatosan "táplálni tudják humánerőforrással", szükség van az inaktívakra, akikre a korábbi években nem láttak rá. Szerencsére olyan a munkaerőpiac, hogy a belépő inaktívak nagyjából fele azonnal el tud helyezkedni. Az érintettek másik fele növeli ugyan a munkanélküliek táborát, de csak átmenetileg.
    

Kiemelte, hogy a folyamatosan az országba érkező nagyberuházások munkaerőigénye miatt a foglalkoztatottak száma - 4 millió 750 ezer - a következő időszakban még nőhet. Az államtitkár kitért a fiatalok foglalkoztatására is és jelezte, hogy az áprilisban indult Ifjúsági Garancia Plusz Programban, amely bér, lakhatási és útiköltség támogatással is segíti a fiatalokat, a 30 év alattiak közül már több mint 4 ezren helyezkedtek el.
    

Czomba Sándor szólt arról is, hogy a Nyári diákmunka programban eredetileg 3,8 milliárd forint támogatás állt rendelkezésére, amiből 19 ezer fiatal foglalkoztatását segítik. Az újabb igények miatt azonban a program kerete már 4,2 milliárd forintnál tart, így bőven 20 ezer felett lesz azoknak a fiataloknak a száma, akik átmenetileg, néhány hónapra el tudnak helyezkedni.
    

Az államtitkár az M1 aktuális csatorna mellett a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában is elmondta, a Nyári diákmunka program hozadéka, hogy most találkozik a legtöbb fiatal a munka világával, most tisztázzák, hogy mi a munkaszerződés, a bruttó és a nettó bér. Ennek pedig számos olyan szocializáló hatása is van, ami a későbbiekben mind a munkáltató, mind a munkavállaló szempontjából hasznos lehet - fogalmazott Czomba Sándor.
    

Egyúttal arra bíztatta a fiatalokat, hogy önéletrajzukba a szakmai tapasztalat résznél majd tüntessék fel az egy-két hónapos nyári diákmunkát is, ennek ugyanis a leendő munkáltató felé üzenet értéke van, felelősségteljes gondolkodást mutat - mondta az NGM államtitkára az M1 aktuális csatornán.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com