Czomba Sándor: januárban még tovább csökkent a regisztrált álláskeresők száma

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján idén januárban mindösszesen 232 916 fő szerepelt a regiszterben, 2010-hez képest több mint 400 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma, tavaly januárhoz viszonyítva pedig közel 11 ezres mérséklődés figyelhető meg - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közleménye szerint a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.Czomba Sándor kiemelte: ma Magyarországon, aki tud és akar dolgozni, az el is tud helyezkedni, ráadásul ezért egyre magasabb bért kap. Míg a Gyurcsány-korszakban százezrek veszítették el a munkájukat és kényszerültek segélyekből élni, addig a nemzeti kormány sikerrel védte meg a munkahelyeket és a családokat - tette hozzá.
    

A kormány célzott intézkedésekkel igyekszik csökkenteni az álláskeresők számát és tovább növelni a munkaerőpiaci aktivitást. Januártól lehet pályázni a kkv kapacitásfejlesztő programra, melynek segítségével mintegy kétezer új munkahely jöhet létre. A projekt célja azon kis-, és közepes vállalkozások kapacitás-fejlesztésének támogatása, akik a négy leghátrányosabb helyzetű
magyarországi régióban - Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl - működnek és legfeljebb 10 munkavállalóval bővítenék a foglalkoztatottaik számát.
    

A projekt célcsoportját azok a 15-64 év közötti álláskeresők képezik, akiknek a felvételt megelőző hónapban nem volt munkából származó jövedelme. Egy új foglalkoztatottra összesen maximum közel 2,5 millió forintos támogatás érhető el a hat hónap alatt. A támogatás célja az is, hogy hosszabb távon segítse a kkv-k alkalmazkodását a zöld és a digitális átállás okozta kihívásokhoz, és ezáltal hozzájáruljon a magyar gazdaság versenyképességének megerősítéséhez, a létrejövő munkahelyek fenntarthatóságához. A program részletei a lebonyolításért felelős OFA Nonprofit Kft. weboldalán érhetőek el - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com