Czomba Sándor: már egy éve töretlenül nő a fizetések vásárlóereje

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 augusztusában a bruttó átlagkereset 628 800 forintot tett ki. Ez azt jelenti, hogy az előző év azonos időszakához képest a bruttó átlagkereset 73 ezer forinttal, 13,1 százalékkal emelkedett - ismertette kedden kiadott közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).A stabilan alacsony szintre szorított és ott tartott infláció, valamint a jelentős bérnövekedés hatására a reálbérek augusztusban is kiemelkedő mértékben növekedtek, a fizetések vásárlóereje a nyár utolsó hónapjában 9,4 százalékkal emelkedett.

A reálbérek tartós és érdemi bővülése hozzájárul az óvatossági motívum fokozatos oldódásához, így a fogyasztás élénküléséhez, a gazdasági teljesítmény növekedéséhez - mutattak rá.

A közleményben Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a fizetések reálértéke már egy éve töretlenül emelkedik, miközben a foglalkoztatottság is folyamatos bővülést mutat. 2010-hez képest ma már 1 millióval több ember dolgozik Magyarországon, míg egy átlagos munkavállaló több mint háromszor magasabb fizetést vihet haza.

Ahhoz, hogy a magyar gazdaság 2025-ben 3-6 százalék közötti növekedést érhessen el, a kormány 21 intézkedésből álló, Új Gazdaságpolitikai Akciótervet fogadott el. A kormány célja a gazdaság fellendítése és a növekedés eredményeinek a társadalom minél szélesebb rétegeihez való eljuttatása, különös tekintettel a családokra, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozásokra.

Az akcióterv egyik pillére a jövedelmek vásárlóerejének növelése. Ennek részeként a kormány célja a munkáshitel program elindítása és a gyermekek után járó családi adókedvezmény két lépésben történő megduplázása. Emellett a kormány arra törekszik, hogy hároméves bérmegállapodás jöjjön létre a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletek között.

A kormány célja, hogy 2028-ra a minimálbér 1000 euróra, az átlagkereset 1 millió forintra emelkedjen - írták. Czomba Sándor emlékeztetett, hogy ennek a gyors bérdinamikának a gazdasági növekedésen kell alapulnia - olvasható az NGM közleményében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com