Czomba Sándor: megvédtük a munkahelyeket és a családokat, rendkívül alacsony a regisztrált álláskeresők száma

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb adatai szerint továbbra is rendkívül alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon. Az év hetedik hónapjában 227 341 fő szerepelt a nyilvántartásban, azaz 2010 elejéhez képest már több mint 430 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kiemelte, hogy ez az elmúlt három évtized második legjobb adata, ráadásul tavaly júliushoz képest újabb 3 ezer fővel csökkent a regiszterben lévők száma, ami óriási eredmény a jelenlegi nehéz, szankciók sújtotta gazdasági helyzetben.
    

A kormány 2010 óta a teljes foglalkoztatás elérésén és a munkaalapú gazdaság kiépítésén dolgozik. Magyarországon 2010-hez képest 1 millióval dolgoznak többen, a foglalkoztatottak száma pedig egyre inkább megközelíti a 4,8 milliót. Czomba Sándor hozzátette, hogy a kormány a munkahelymegtartó programok mellett az új munkahelyek létrehozását is segíti és fontosnak tartja, hogy megtalálja és támogassa azokat a kkv-kat, amelyek képesek a nagy multinacionális cégek beszállítójává válni. Ezt szolgálja az augusztus elsején elindult, vállalkozóvá válást elősegítő Vállalkozó Start II program, amelynek köszönhetően több mint ezer új vállalkozás jöhet létre. A kkv-k a foglalkoztatottak kétharmadának adnak munkát, így a program érdemben hozzájárul a munkahelyek védelméhez, a foglalkoztatás bővítéséhez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com