Czomba Sándor: óriási az érdeklődés a nyári diákmunka program iránt

Óriási az érdeklődés a nyári diákmunka program iránt, a részvevők száma meghaladta a 28 ezer 200-at a tervezett 26-27 ezerrel szemben - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.A kormány az idén 3,5 milliárd forint támogatást biztosít a nyári diákmunka programra. Czomba Sándor elmondta, a vármegyéknél maradt tartalék forrás terhére bővítették a nyári diákmunka program lehetőségét. Az államtitkár ismertette, a korábbi évekhez hasonlóan, az idén is a diákmunka programban résztvevők 80 százalékát az önkormányzatok foglalkoztatják, és fogadtak diákokat mezőgazdasági vállalkozások is, és mintegy 5 ezren a turisztika, vendéglátás területén helyezkedtek el.
    

Czomba Sándor fontosnak nevezte, hogy a nappali tagozaton tanuló 16-25 év közötti diákok munkatapasztalatot szerezzenek, és erre a diákmunka program két hónapja is alkalmas lehetősége ad. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a 25 év alatti munkavállalóknál a jövedelem szja-mentes, így van ez a diákmunkát vállalóknál is.
    

Az államtitkár szólt arról, hogy a magyar munkaerőpiac rendkívül feszes. Magyarországon 4 millió 766 ezren dolgoznak, ami a KSH mérése, 1990 óta a legmagasabb érték. Egyben jelezte, hogy a Magyarországra érkező beruházások újabb munkaerőigényt generálnak, ami pozitív kihívás a korábbi időszakhoz képest. A kormány célja, hogy 2030-ra 85 százalékra növekedjen a 20-64 éves korosztályban a foglalkoztatási ráta. Czomba Sándor elmondta, reális esélyt lát ennek elérésére, hiszen már most is 80 százalék feletti a mutató, és ezzel az értékkel az ország az Európai Unióban már most is elit mezőnyhöz tartozik.
    

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című szerdai adásában Czomba Sándor elmondta, hogy a kedd délelőtt megnyílt vállalkozóvá válási programra jóval a várakozásokon felüli volt az érdeklődés. A tervek szerint 1500 jelentkezésnél leállították volna az informatikai felületet, végül a regisztrációs lehetőséget kedd éjfélig meghosszabbították, így mintegy 10 ezer regisztráltból kell kiválasztani azt a mintegy ezer részt vevőt, akinek lehetőséget biztosítanak a programban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com