Czomba Sándor: rekordalacsony a regisztrált álláskeresők száma idén augusztusban

A rendszerváltozás óta a negyedik legalacsonyabb álláskeresői létszámot regisztrálta a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat idén augusztusban. A regiszterben szereplők száma 222 453 fő volt, ami tavalyhoz képest több mint 2 ezres, 2010-hez képest pedig mintegy 320 ezres csökkenést jelent - hívta fel a figyelmet pénteken Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.Az államtitkár a minisztérium pénteki közleményében hangsúlyozta: a regisztrált álláskeresők alacsony száma a kormányzati intézkedések eredményességét tükrözi.

A magyar foglalkoztatottság Európa élmezőnyéhez tartozik, 2010 óta már 1 millióval többen - több mint 4,7 millióan - dolgoznak Magyarországon, miközben az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére nőtt.

A fizetések ráadásul egyre többet is érnek, több mint másfél éve folyamatosan nőnek a reálbérek, ami a magyar családok számára egyre nagyobb anyagi mozgásteret biztosít - emelte ki az államtitkár.

Czomba Sándor emlékeztetett, a teljes foglalkoztatottság elérését szolgálja a 30 év alatti fiatalokat és inaktívakat támogató Ifjúsági Garancia Plusz program, valamint a hasonlóan uniós forrásból megvalósuló, 30 év felettieket segítő program. A kezdeményezések keretében az álláskeresők bértámogatást, valamint lakhatási és utazási térítést kapnak. Eddig több mint 48 ezer regisztrált álláskereső talált munkát a programok révén, több mint 56 milliárd forint uniós támogatásból.

A kormány márciusban ismét elindította a "Közfoglalkoztatásból versenyszférába 2025." programot, amelynek célja, hogy a megfelelő motivációval és szakképzettséggel rendelkező közfoglalkoztatottak tartós álláshoz jussanak a versenyszférában. Emellett a kormány az 1,5 milliárd forintos keretösszegű "Munkából munkába" programmal támogatja az elbocsátott munkavállalók mielőbbi elhelyezkedését.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a nehézségek ellenére a covid okozta foglalkoztatási mélyponthoz képest a foglalkoztatási rátát 70 százalékról újabb történelmi csúcsra, 75,8 százalékra sikerült emelni, miközben a munkanélküliség 5 százalék körüli szintről 4,3 százalékra mérséklődött. Ezzel Magyarország az Európai Unió élmezőnyéhez zárkózott fel a foglalkoztatásban, miközben a hazai munkanélküliség változatlanul az európai átlag alatt van - hangsúlyozta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com