Czomba Sándor: soha ilyen alacsony nem volt az álláskeresők száma

A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.Czomba Sándor elmondta: a foglalkoztatottak száma márciusban 4 millió 723 ezer volt, ami több mint 30 ezerrel haladja meg a tavaly márciusi adatot. Egyszerre nő ugyan a foglalkoztatottság és a munkanélküliség, de ez utóbbi azt mutatja, hogy a korábban inaktívak is megjelennek a munkaerőpiacon, vagyis nő a gazdasági aktivitásuk. Nagyjából 64 ezer ember jelent meg egy év alatt álláskeresőként, a fele el is tudott helyezkedni, a jelenleg munkanélküli 30-32 ezer emberre viszont "most már rálátunk", vagyis segíteni tudunk nekik különböző eszközökkel - fejtette ki az államtitkár.
    

"Feszes továbbra is a munkaerőpiac", ami a munkavállalóknak jó, de a munkaadók aggódnak.

Számukra kényszer, hogy emeljék a béreket, amivel meg tudják tartani a munkavállalóikat - jelezte Czomba Sándor. Felidézte, hogy a koronavírus-járvány idején mintegy 400 ezer ember munkahelyét sikerült megmenteni átmeneti kormányzati intézkedésekkel. Tavaly nem a béremelések ütemével volt gond, hanem azzal, hogy azt "felfalta az infláció", de a Covid idején a munkáltatók már megtanulták, hogy az utolsó pillanatig meg kell tartani a munkaerőt.
    

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a foglalkoztatottság és a munkanélküliség terén 2010-ig Magyarország az utolsó harmadba tartozott Európában, most pedig az első öt-hat ország közé került a skandináv államokkal versengve. Fontos, hogy a munkahelyek végre oda települnek az országban, ahol rendelkezésre áll a megfelelő munkaerő, ez a folyamat látható most Debrecenben, Nyíregyházán, Szegeden vagy Pécsett.
   

Czomba Sándor kitért az Ifjúsági Garancia Plusz programra, amely 200 milliárd forintos európai uniós forrás igénybevételével 2029-ig nyújt segítséget a 30 év alatti álláskeresőknek. Ebben a korosztályban 10 százalékos lemaradása van Magyarországnak az EU-hoz képest. A programban alapvetően bértámogatást adnak a munkáltatóknak, ha 30 év alatti álláskeresőt vagy inaktív fiatalt foglalkoztatnak. Akár 4-6 hónapig átvállalják a bérek felét, a 60 kilométernél távolabb lakóknak 186 ezer forintig albérleti támogatást adnak, az ennél rövidebb távon ingázóknak pedig útiköltség-térítést. A mindenkori minimálbér másfélszereséig képzési támogatást és ezzel együtt útiköltség-térítést is kínálnak a jelentkezőknek - sorolta az államtitkár.
    

Hozzátette, hogy összesen 84 ezer fiatalt kívánnak megszólítani, akik közül 55 ezer tartósan munkanélküli, hátrányos helyzetű, és legalább 25 ezer fiatal képzéséhez szeretnének hozzájárulni. Czomba Sándor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt is kifejtette, hogy ma Magyarországon mintegy 120 ezer ember számít inaktívnak, közülük 40-50 ezer lehet az, aki könnyebben visszatérhet a munkaerőpiacra. Döntő többségében nyolc osztályt végzettek vagy nem rendelkeznek szakképesítéssel, akiknek pedig van valamilyen szakmája, azoknál kérdéses, hogy szüksége van-e arra a munkáltatóknak. Ezért is fontos, hogy a képzési, továbbképzési programokat az inaktívak számára is biztosítják, hogy akik ténylegesen dolgozni akarnak, azoknak meglegyen erre a lehetősége - mondta az államtitkár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com