Czomba Sándor: több mint 20 ezren vehetnek részt az idei Nyári diákmunka programban

A Nyári diákmunka programra idén 4,5 milliárd forint áll rendelkezésre, ez több mint 20 ezer fiatalnak biztosít munkalehetőséget - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.Czomba Sándor jelezte: a programban a 16 és 23 év közötti, nappali tagozatos diákok vehetnek részt a munkaügyi központokban történő regisztrációt követően.

A regisztráció ahhoz kell, hogy "össze tudják hozni őket a leendő munkáltatókkal" - jegyezte meg, majd hozzátette, arra buzdít minden fiatalt, figyelje a híreket, éljen a lehetőséggel. Közölte, a 2013-ban indult programnak óriási sikere van, "hiszen a fiatalok a nyáron szeretnének egy kis pénzt is keresni, meg valamit magukkal kezdeni".

Az államtitkár beszámolt arról, hogy a programnak két lába van: az önkormányzati láb, ahol önkormányzatok, az alaptevékenységükhöz tartozó vállalkozásaik, valamint egyházi szervezetek vannak, a másik a vendéglátás, az idegenforgalom és a mezőgazdaság, "tipikusan azok a területek, ahol egyébként nyáron a munkáskezet előszeretettel keresik".

A vastagabb láb az önkormányzati, a 20 ezer fiatal 80 százaléka ott helyezkedik el - fűzte hozzá.

Czomba Sándor kitért arra is, hogy a tevékenységek palettája nagyon széles, nem biztos, hogy a diák a tanulmányaihoz kapcsolódó munkát végzi majd, de a pénzkereset mellett hasznos, hogy a nyári munkák és az iskolaszövetkezeteken keresztüli munkalehetőségek révén már pályakezdőként lesz munka-, illetve szakmai tapasztalata, amely azt üzeni a munkáltatónak: érdemes ezzel a fiatallal foglalkoznia.

Az államtitkár hangsúlyozta: a kormány a Nyári diákmunka programmal szeretne lehetőséget biztosítani minden fiatalnak, hogy kipróbálja magát a munka világában, és olyan, a munkaerőpiacon hasznos alapokra tegyen szert, amelyek a későbbiekben "segíthetik a boldogulásukat". Czomba Sándor a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorának is vendége volt. Ott egyebek mellett arról is beszélt, hogy pozitív meglepetés volt a KSH legfrissebb jelentése, miszerint 700 ezer forint felett van a bruttó átlagkereset Magyarországon.

A növekedés 9,8 százalék, a versenyszférában 9,9 százalék, ami egy "nagyon értékelendő és megbecsülendő szám", jelez valamit a foglalkoztatásról is, látható, hogy a munkáltatók a nehézségek ellenére is tisztességes jövedelmet biztosítanak a munkavállalóknak azért, hogy maradjanak a munkahelyükön - tette hozzá.

Beszámolt arról, hogy a növekedés minden szektort érint, az átlagkereset az IT-, a pénzügyi és az energiaszektorban már jóval egymillió forint felett van, és csak egy szektor az, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, ahol nem éri el a bruttó 500 ezer forintot. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a mediánkereset nagyobb mértékben nő, mint a bruttó átlagkereset, tehát ha nem is gyors ütemben, de "zárkóznak az alacsonyabb szintű bérek a magasabb szintűekhez".

Czomba Sándor közölte azt is, hogy 2024 hasonló időszakában két vármegyében, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Békésben is félmillió forint alatt volt a bruttó átlagkereset, mára mindkét vármegyében meghaladta azt. Egészséges folyamatok zajlanak, az inflációt sikerült 5 százalék alá szorítani, a reálkeresetek 5,2 százalékkal nőttek, és szinte egyértelmű, hogy idén is növekedni fognak - jelentette ki az országos adatok alapján államtitkár.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com