Czomba Sándor: tovább kell növelni az aktivitási rátát, ennek érdekében mozgósítani kell a mintegy 300 ezer főnyi munkaerőpiaci tartalékot

Az infláció sikeres visszaszorítását követően a kormány minden erejével a gazdasági növekedés helyreállítására összpontosít. A dinamikus, 4 százalék körüli GDP bővülés elérése érdekében a fogyasztói bizalom növelésével és az óvatossági motívum fokozatos oldásával helyre kell állítani a fogyasztást, 25 százalék felett kell tartani a beruházási rátát és tovább kell növelni munkaerőpiaci aktivitást is - erősítette meg keddi közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.A kormány célja az, hogy a 15-64 évesek jelenleg is uniós átlag (ami jelenleg 75 százalék) fölötti aktivitási rátája hosszabb távon még tovább, a jelenlegi 78 százalékról 85 százalékra emelkedjen. Ez nem kisebb feladat, mint a korábbi vállalás, az 1 millió új munkahely létrehozása, amit a kormány sikeresen teljesített.
    

Czomba Sándor kijelentette: "a magyar munkahely, a magyar munkavállaló az első, ezt szolgálja a minden eddiginél szigorúbb idegenrendészeti törvény is, amelynek végrehajtási rendeletei kidolgozás alatt állnak és hamarosan megjelenhetnek. Az aktivitási ráta növelését a hazai munkaerőipiaci tartalék mobilizálásán, az álláskeresők elhelyezkedésének segítésén és a munkavállalási korú inaktív népesség aktivizálásán keresztül kell elérni".
    

Az aktivitás növelésére elsősorban a 25 év alattiak és az 55 év fölöttiek esetében van lehetőség, a potenciális munkaerő-tartalékot az álláskeresők és a munkavállalási korú inaktívak egy része, összesen mintegy 300 ezer fő jelenti. Kifejtette: a munkaerőpiaci tartalékon belül nagyságrendileg 40 ezer fő rövidtávon elhelyezhető álláskereső, akik relatíve gyorsan felkészíthetők a munkavállalásra, megfelelő képzettséggel rendelkeznek, motiváltak a munkába állásra, hatékony közvetítéssel és kis segítséggel el tudnak helyezkedni.
    

Becslése szerint nagyjából 50 ezer főt tesz ki azok köre, akik képzést követően jó eséllyel állást találnak, esetükben csak a megfelelő képzettség vagy kompetenciák hiánya akadályozza a munkába állást. Ezért ezeket a képzéseket a kormány célzottan támogatni fogja. Czomba Sándor szerint 150 ezer főre tehető azon álláskeresők száma, akiknek az elhelyezése komplex segítséget, fejlesztést igényel. Ezen álláskeresők, többsége nincs munkára képes állapotban, várhatóan hosszabb időszakra kiterjedő, átfogó segítségre van szükség ahhoz, hogy felkészülhessenek a munkavállalásra. Ehhez a képzés mellett bértámogatásra, a munkába járás támogatására és megszervezésére, illetve egészségügyi vagy szociális szolgáltatásokra is támaszkodni kell.
    

A felsorolt csoportok mellett mintegy 60 ezer főt tesz ki a munkavállalási korú inaktívak körében azok száma, akik képessé tehetők és motiválhatók a munkába állásra. Ebben a körben megállapítható, hogy a munkavállalási korú inaktív népesség egy része bár szeretne dolgozni, de élethelyzete vagy egészségi állapota korlátozza ebben.


Esetükben a kormányzat komplex támogatására van szükség. "Külön figyelmet fogunk fordítani azoknak a fiataloknak a segítésére, akik se nem tanulnak, se nem dolgoznak" - jelentette ki az államtitkár. Az aktivitási ráta és így a foglalkoztatottság további növelését a kormány tehát átfogó akciótervekkel fogja segíteni, és ehhez járulnak hozzá a több mint 460 milliárd forintot biztosító GINOP Plusz program forrásai is - fűzte hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com