Czomba Sándor: továbbra is feszes a magyar munkaerőpiac

Továbbra is feszes a magyar munkaerőpiac: csaknem 4,7 millióan dolgoznak folyamatosan, a munkanélküliségi ráta pedig 4-4,5 százalék között mozog - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.Czomba Sándor közölte, ennek hátterében a magyar kormányzat 2010-ben hozott döntése áll, hogy a szociális ellátórendszerek helyett a munka alapú társadalomra teszik a hangsúlyt.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kiemelte, Magyarország mind a foglalkoztatás, mind a munkanélküliség terén továbbra is a 8., 9. helyen áll az unión belül; ráadásul 2010-hez képest egymillióval több munkahely van.

Az M1 aktuális csatornán a műsorvezető az államtitkárt kérdezte a bértárgyalásokról is, amelyek eredményeként 11 százalékos minimálbér és 7 százalékos garantált bérminimum növekedés lesz jövőre.

Czomba Sándor a tárgyalásokról közölte, ez mindig nehéz pálya, idén a két bérelemnél a munkáltatók olyan 5-8 százalék, míg a munkavállalói oldal 10-12 százalék körül indult. Mindezek alapján úgy vélte, hogy nagyon komoly tárgyalásokon vannak túl és mindenkinek el kellett menni a falig.

Az államtitkár szerint a 11 százalékos minimálbér- és a 7 százalékos garantált bérminimum-emeléssel egy kifejezetten jó megállapodás született. Ez jó a munkáltatóknak, mert nem kockáztatják a munkahelyek biztonságát, a munkavállalói oldalt tekintve pedig a nettó keresetek növekedése érdekében az elmúlt időszakban tett kormányzati intézkedéseket sorolta.

Példaként a 25 év alattiak szja-mentességét, valamint a 4 és 3 gyermekes édesanyák családi adókedvezményét említette.

Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a reálkeresetek is nőni fognak, hiszen a két bérelem 11 és 7 százalékos növekedése mellett jövőre nagyjából 4 százalék vagy az alatti inflációval számolnak.

Czomba Sándor az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a korábbi évek adatai alapján az átlagkeresetek növekedése jövőre is a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, így 7-11 százalék között alakul.

Az M1 aktuális csatornán kérdezték az államtitkárt arról a kiszivárgott, adóemeléseket is tartalmazó dokumentumról, amelyet egyesek a Tisza Párthoz kötnek. Czomba Sándor a dokumentumban található intézkedésekről elmondta, hogy "nincs az országban olyan se fiatal, se idős, se középkorú munkavállaló, akiket ne károsan érintene".

Ezért azt a pályát, amelyet a magyar kormány 2010 óta a gazdaság területén felrajzolt, "kell tovább vinnünk és akkor azok az eredmények amelyeket a következő években is elvárunk, azok teljesülni fognak" - jelentette ki Czomba Sándor.

Mindezeken felül az NGM államtitkára a Kossuth rádióban arra is kitért, hogy a KSH legfrissebb adatai alapján a magyar népesség 9,5 millió alá került. Úgy vélte, ezzel a jelenséggel az egész fejlett világ küzd.

Ezért nem véletlen, hogy a magyar kormányzat nem a migrációs politikán keresztül igyekszik a munkavállalói állományt növelni, hanem "mi arra tettük föl az életünket, hogy az országhatáron belül próbáljuk megkeresni azokat, akik tudnak, akarnak és képesek dolgozni, van is ilyen honfitársunk nagyjából 300 ezer ember."

Fontosnak nevezte a családtámogatási rendszert is, amelyen keresztül próbálják elérni, hogy a gyerekvállalás, ne teherként hanem lehetőségként jelentkezzen - mondta Czomba Sándor.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán az MTI-nek a témában eljutatott közleményében Czomba Sándor arról számolt be, hogy a magyar munkaerőpiac stabil és erős, továbbra is magas a foglalkoztatás, miközben az álláskeresők száma mélyponton van

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a regisztrált álláskeresők száma 2025 novemberében 220 688 fő volt, ami tavalyhoz képest több mint 4 ezer, 2010-hez képest pedig mintegy 335 ezer fős csökkenés. Nemzetközi összevetésben Magyarország változatlanul az Európai Unió élmezőnyéhez tartozik a magas foglalkoztatást és az alacsony munkanélküliséget tekintve.

A közleményben Czomba Sándor hangsúlyozta: az elmúlt évtizedben kimagasló eredményeket értek el a foglalkoztatottság terén. 2010-hez képest már 1 millióval többen - közel 4,7 millióan - dolgoznak Magyarországon, míg az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére nőtt. Ráadásul 2 éve folyamatosan nőnek a reálbérek, miközben a kormány Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre, így a családok egyre több pénzből tudnak gazdálkodni.

Mindezt romba döntené a Tisza Párt kiszivárgott terve: a Tisza eltörölné a jelenlegi egykulcsos adórendszert, helyette magasabb adókulcsú többsávos adórendszert vezetne be, 22 és 33 százalékos adót vetne ki a fizetésekre, ami bércsökkenést, valamint elbocsátásokat eredményezne.

A kormány mindent megtesz a teljes foglalkoztatottság elérése érdekében. Ezt a célt szolgálja a 30 év alatti fiatalokat és inaktívakat támogató Ifjúsági Garancia Plusz program, valamint a hasonlóan uniós forrásból megvalósuló, 30 év felettieket segítő program, amelyekben az álláskeresők bértámogatást, valamint lakhatási és utazási térítést kapnak.

Eddig több mint 57 ezer regisztrált álláskereső talált munkát a programok révén, közel 70 milliárd forint uniós támogatásból. A kormány azonban itt nem állt meg: márciusban elindította a "Közfoglalkoztatásból versenyszférába 2025." programot, amelynek célja, hogy a megfelelő motivációval és szakképzettséggel rendelkező közfoglalkoztatottak tartós álláshoz jussanak a versenyszférában.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com