Czomba Sándor: új lehetőség a hazai kkv-k számára, a kormány több mint 4 milliárd forinttal támogatja a vállalkozások dolgozói létszámának és kapacitásának növelését

A kormány a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások dolgozói létszámának és kapacitásának növelése érdekében mintegy 4,1 milliárd forintból indít új támogatási programot. A "KKV kapacitásbővítő támogatás 2.0" programmal közel 1700 fő elhelyezkedését segítheti a kormány, ezáltal hozzájárulva a magas foglalkoztatottsági szint további megőrzéséhez - jelentette be hétfői közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.Mint kifejtette, a program előző üteme különösen sikeres volt, annak keretében 560 kkv részesült támogatásban, ami közel 3 ezer új munkavállaló foglalkoztatását segítette elő.

A támogatás elsődleges célja a hazai kkv-k versenyképességének javítása, foglalkoztatási képességük bővítése, valamint a zöld és a digitális átálláshoz való alkalmazkodásuk elősegítése.

A támogatásra azon vállalkozások nyújthatnak be pályázatot, amelyek legfeljebb 20 olyan 16-64 év közötti munkavállalóval bővítenék foglalkoztatottjaik számát, akiknek a felvételt közvetlenül megelőző 30 napban nem volt kereső tevékenysége, kivéve az egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett alkalmi munkából származó jövedelmet, valamint a közfoglalkoztatást. Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke 6 hónapra összesen közel 2,5 millió forint is lehet új munkavállalónként.

Az államtitkár ismertette, a támogatás két részből áll: a munkavállaló 6 havi bérköltségéből (legfeljebb havi bruttó 400 ezer forint és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó, 52 ezer forint 70 százalékának erejéig), valamint a bérköltség támogatás legfeljebb 30 százalékának (fejenként havi 94 920 forint) arányában megállapított támogatás az új munkavállalók munkaköréhez kapcsolódó új eszközök beszerzésére.

Hozzátette: a támogatást legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel rendelkező vállalkozások igényelhetik. A 6 havi támogatási időszakot további 6 hónap támogatás nélküli, kötelező továbbfoglalkoztatási időszak követi, így a munkavállalók foglalkoztatása legalább egy évig biztosított.

A támogatási kérelmek benyújtására kizárólag elektronikus úton, az OFA Nonprofit Kft. által üzemeltetett Forráskezelő Rendszeren keresztül lesz lehetőség 2025. február 14-ig. A programmal kapcsolatos részletes információk elérhetők az OFA Nonprofit Kft. weboldalán - közölte az NGM.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com