Darányi Ignác Terv

A Vidékfejlesztési Minisztériumban megtartották a Darányi Ignác Terv részleteit feltáró bemutatót.



A Vidékfejlesztési Minisztériumnak és a kormánynak elsődleges célja hosszútávon, hogy megújítsa a magyar mezőgazdaságot, új erőt öntve belé.  Legfőbb célkitűzésük, hogy egészséges, génmódosítástól mentes élelmiszereket állítsanak elő Magyarországon, kiemelten védve a természetet, ivóvizet mindenféle káros behatástól. Ennek a törekvésnek a vezérhajója lehet a Darányi Ignác Terv. A terv elsősorban a családi gazdaságok fejlődését kívánja elősegíteni, szemben a tömegtermeléssel. A minőségre helyezi a hangsúlyt, a mennyiséggel szemben.


Öt alappilléren áll a tervezet, amely megsegíti a mezőgazdaságban tevékenykedők életét.


Első célkitűzése, hogy egyszerűsíteni kívánja a jogszabályi hálózatot, egyúttal áttekinthetőbbé téve a rendszert. Második, hogy csökkentse a bürokratikus, az adminisztrációs terheket, új, ügyfélbarát központok létrehozásával. A harmadik, hogy újfajta szemléletmódot ültessen el, nagy hangsúlyt helyezve a képzésekre. Negyedikként azt jelölte meg a terv, hogy az európai uniós és hazai pályázatok folyamatos hirdetésével  támogatja a mezőgazdasági vállalkozókat. Az utolsó, ötödik pedig, a tanyaprogram, a demográfiai földprogram és nemzeti alapokon álló programok elindítása, vagy folytatása.


A Darányi Ignác Terv azoknak nyújt segítséget, akik léte, jövője a vidék mezőgazdaságán múlik.


Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com