Dávid Ilona: eredményesen gazdálkodott a MÁV-csoport 2016-ban is

A MÁV-csoport eredményesen zárta a 2016. évet is, megfelelően gazdálkodott a rá bízott vagyonnal, saját forrásból fejlesztéseket hajtott végre - mondta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója kedden a vállalatcsoport munkáját értékelő sajtótájékoztatón, Budapesten.A vasúttársaság tájékoztatása szerint a MÁV-csoport 2016-ban 132 milliárd forint árbevételt ért el az előző évi 138 milliárd forinttal szemben, a mérséklődés elsősorban a vasúti áruszállítás csökkenésére vezethető vissza.

A cégcsoport adózás előtti eredménye 14 milliárd forintot tett ki tavaly az egy évvel korábbi 40 milliárd forinttal szemben, a mérséklődés főleg az adósságrendezéssel függ össze, 2015-ben a MÁV állami konszolidáció segítségével, tavaly viszont már saját forrásból fizette a cégcsoport adósságállományát, amely 2016 végére 66 milliárd forintra csökkent a 2015. végi 99 milliárd forintról - mondta Bádonfainé Szikszay Erzsébet, a MÁV Zrt.

gazdasági vezérigazgató-helyettese.


Dávid Ilona kitért arra, hogy tavaly két leányvállalattal bővült a csoport, az egyik a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésével, a másik a fővárostól átvett HÉV-ekkel összefüggő feladatokat látja el. Bádonfainé Szikszay Erzsébet, a MÁV Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy a múlt évben a leányvállalatok közül a MÁV Zrt. 151 milliárd forint árbevételt ért el, az adózás előtti eredménye 12 milliárd forint lett, a MÁV-Start 99 milliárd árbevétellel és 4 milliárd adózás előtti eredménnyel zárta a tavalyi évet.


A MÁV-csoportnál a múlt évben több mint 36 ezren dolgoztak, a cégnél saját finanszírozásban 3 százalék keresetfejlesztést hajtottak végre, az idén folytatódott a bérfelzárkóztatás 14 milliárd forint állami szerepvállalás mellett - mondta a gazdasági vezérigazgató-helyettes. Bádonfainé Szikszay Erzsébet elmondta, tavaly 952 milliárd forint állami eszközt kezelt a cégcsoport, nyitottak a  digitalizáció felé, nyitottak ezen a területen is az átlátható, egységes vagyonkezelés érdekében, ami kedvezően hat majd az utaskiszolgálás javulására is.


Csépke András, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója rámutatott arra, hogy a fejlesztések révén javult a vasúti személyszállítási szolgálatás színvonala, ez kedvezően hatott az utaslétszámra, tavaly 2,3 millióval többen, 137,9 millióan utaztak a MÁV-Starttal. A menetrendben meghirdetett vonatok 92 százaléka pontosan közlekedett tavaly, a menetrendszerűség további javulásával számolnak - tette hozzá a személyszállító vasúttársaság vezérigazgatója.


A budapesti elővárosban 58 millió utast szállítottak, az idén az első negyedévben 4 százalékkal nőtt az utaslétszám a budapesti elővárosban a tavalyi év első negyedévéhez képest - mondta a MÁV-Start vezérigazgatója. Kérdésre válaszolva Csépke András elmondta, hogy elkezdődött a saját fejlesztésű IC+ kocsik gyártása Szolnokon, decemberre az első elkészül, amely jövőre már forgalomba áll.


Pál László, a MÁV Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese, a MÁV-HÉV Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy zökkenőmentesen, több lépcsőben került a HÉV a MÁV-hoz, a tulajdonosváltás 2017 februárban befejeződött, de 2019-ig a Budapesti Közlekedési Központ feladata marad a menetdíjbeszedés, a jegy- és bérletellenőrzés, a pótdíjazás, a forgalomfelügyelet és az utastájékoztatás.


A MÁV-hoz került HÉV-járművek átlagéletkora több mint 40 év, a járműállomány megújítása szükséges - mondta Pál László, szerinte a 98 HÉV-járműből 23 cseréjét kell megoldani, 75 pedig alkalmas a felújításra, de még dolgoznak a járműmegújítási koncepción. Pál László kiemelte, hogy a MÁV az idén 1,7 milliárd forintot szán a HÉV pályahálózatára, járműállományára, ami jóval több, mint amennyit a főváros korábban erre a célra fordított.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com