Debreceni gimnazisták nyerték a pénzügyi diákversenyt

A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája négyfős csapata nyerte a második alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! nevű pénzügyi diákversenyt - közölte a szervező Privatbankár.hu Kft.A közlemény szerint mintegy 840 diák jelentkezett a versenyre, amelyet a Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával az idén másodszor rendeztek meg 2021. április 20. és május 19. között. Felidézték, hogy míg tavaly ősszel a technikumok és a szakképző iskolák tanulói mérhették össze a pénzügyekről megszerzett elméleti és gyakorlati tudásukat, addig ezúttal a gimnáziumok diákjai csaptak össze az online térben, három fordulóban.

    
Hangsúlyozzák, a kezdeményezés legfontosabb célja, hogy az elsősorban a gyakorlati tudásra koncentráló és a szakértők által összeállított, a diákok nyelvén íródott oktatási anyag segítségével a lehető legtöbb fiatal játékos formában elsajátítsa azokat az alapvető pénzügyi ismereteket, amelyek elengedhetetlenek a későbbiek során.
    

Ismertetik, hogy a május 19-i országos döntőbe jutott húsz csapat két fordulóban döntötte el az elsőséget. A II. Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! nevű diákversenyen első helyezett lett a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium, második a Fehérgyarmati Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium, harmadik a Szekszárdi Garay János Gimnázium csapata lett. A szervező Privátbankár.hu közölte, tervei szerint a jövőben is folytatja diákversenyek rendezését.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com