Debreceni polgármester: mérföldkő a 35 milliárdos turisztikai fejlesztési lehetőség (2. rész)

Mérföldkőnek nevezte a kormány döntését a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó kiemelt turisztikai régió létrehozásáról, és a hozzá kapcsolódó 35 milliárd forintos turisztikai fejlesztési lehetőségről Papp László, Debrecen polgármestere szombaton sajtótájékoztatón.Hozzátette: a debreceni fejlesztések elsősorban a belvárost és a Nagyerdőt érintik, elsődlegesen azzal a céllal, hogy a város a jövőben olyan turisztikai célpont legyen, ahol a jelenlegi 2-3 nap helyett legalább egy hetet töltenek el a látogatók.

Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési frakciójának a vezetője a térségbeli összefogást hangsúlyozta a fejlesztések megvalósításában. Üdvözölte, hogy a debreceni sajtótájékoztatón jelen volt Hortobágy polgármestere és a Tisza-tó Fejlesztési Tanács alelnöke, ugyanakkor kifogásolta, hogy a meghívás ellenére senki nem képviselte Hajdúszoboszló önkormányzatát, ami Kósa szerint előrevetíti az együttműködés nehézségeit.
   

Kósa Lajos felhívta a figyelmet az ország biztonságának a megőrzésére is, ami véleménye szerint előfeltétele annak, hogy a turisztikai ágazat GDP-hez való hozzájárulása a jelenlegi 10,3 százalékról akár 15-16 százalékra növekedjen. Gajda Tibor, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese hozzátette: ma 300 ezer embert foglalkoztat közvetlenül az ágazat Magyarországon. A turizmus az egyetlen olyan szolgáltatási ágazat, ahol a költés mellett az áfa is az országban marad - jegyezte meg a szakember.


Kiemelte: a kedden megjelent kormánydöntéssel a balatoni, a Sopron-Fertő-tói, valamint a Tokaj, Felső-Tisza, nyírségi után a Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó lett az ország negyedik kiemelt turisztikai fejlesztési térsége. A turisztikai régiók kialakítása folytatódik, az ország területének 85-90 százaléka fog valamelyik desztinációhoz tartozni - tette hozzá.
    

A Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Tisza-tó térsége az ország harmadik legnagyobb turisztikai célpontja, ahol tavaly kétmillió vendégéjszakát töltöttek a turisták - mondta Gajda Tibor. Reális célnak nevezte, hogy a megvalósuló fejlesztések eredményeként három év múlva elérik a hárommillió vendégéjszakát. A sajtótájékoztatón Széles Diána, Debrecen turisztikáért is felelős alpolgármestere, Vincze Andrásné, Hortobágy polgármestere és Szabó Róbert, a Tisza-tó Fejlesztési Tanács alelnöke részletesen bemutatta a településeket érintő konkrét fejlesztési terveket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com