Decemberben csökkent a BÉT részvényforgalma és gyengült a BUX index

Csökkenő forgalommal és gyengülő indexszel zárta az év utolsó hónapját a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A 2018-as év egészében 0,6 százalékkal gyengült a BUX az előző három év jelentős emelkedése után, a részvényforgalom viszont 3,7 százalékkal meghaladta az előző évit - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.Decemberben 196,7 milliárd forint értékben kereskedtek a részvénypiacon, ami jelentősen alulmúlta a november kiugró, 348,5 milliárd forintos forgalmát, de nagyjából megegyezett az előző év decemberének 193,9 milliárd forintos értékével. A napi átlagforgalom 11,6 milliárd forint volt tavaly decemberben, szemben a novemberi 17,4 milliárd és az előző év decemberi 10,2 milliárd forinttal.

  
Tavaly a BÉT azonnali részvénypiacának forgalma 3,7 százalékkal 2791 milliárd forintra duzzadt a megelőző évi 2690 milliárd forintról.

A BUX 39 138,95 ponton zárt a 2018-as év utolsó kereskedési napján, a november végi értékéhez képest 970 ponttal, 2,4 százalékkal csökkent az értéke. Tavaly egész évben 238,36 ponttal, 6 százalékkal gyengült a BÉT részvényindexe három évi jelentős növekedés után: 2017-ben ugyanis 23 százalékkal, 2016-ban 34 százalékkal, 2015-ben 44 százalékkal emelkedett.
    

A BÉT értékelése szerint a magyar börze így is sokkal jobban teljesített, mint a világ legtöbb tőzsdéje. 2018 a feltörekvő piacokon erősebb, a fejlettebb piacokon mérsékeltebb áresést hozott, a magyar tőzsde viszont ütésállónak bizonyult a hektikus, sokszor kifejezetten rossz piacon. A közleményben kiemelték, hogy az év utolsó hónapja több fontos tőzsdei újdonságot is hozott. Sikeresen zárult a börze jelzáloglevél-indexeinek egy éves tesztidőszaka, így a Budapesti Értéktőzsde december elejétől már hivatalosan is kalkulálja ezt az indexcsaládot. Emellett a BÉT bemutatta a termékpaletta legújabb tagjait: az új, jüan alapú strukturált kötvényeket, valamint december 5-én megindult a kereskedés a BÉT Xtend piacán a Megakrán részvényekkel.
   

Decemberben a BÉT négy blue chip részvénye gyengült: az OTP 1,3 százalékkal, a Mol 2,7 százalékkal, a Richter 3,5 százalékkal, a Magyar Telekom 2,2 százalékkal alacsonyabban zárt a november végi értékéhez képest. A kisebb forgalmú papírok közül a 4iG informatikai részvény befektetői két hónap emelkedés után profitot realizálhattak, mert a papír kiugró forgalom mellett 24,8 százalékot veszített értékéből. Ezúttal a kisbefektetők inkább a Plotinusra ugrottak rá, hiszen a cég 48,4 százalékot drágult ebben a hónapban.
    

A 2018-as év egészében a vezető papírok közül a Richter teljesített a legrosszabbul, árfolyama 19,9 százalékkal esett, éves forgalma 531 milliárd forintot tett ki. A legnagyobb forgalmat az OTP érte el 1370 milliárd forinttal, miközben árfolyama 5,3 százalékkal emelkedett. A Mol 2,4 százalékos erősödéssel zárta az évet 507 milliárd forintos forgalomban. A  Magyar Telekom árfolyama 3,9 százalékkal gyengült, éves forgalma 75 milliárd forint volt.
    

Tavaly az Opus az év negyedik legforgalmasabb részvényének bizonyult, 114 milliárd forintos adásvétellel megelőzte a Telekomot, az árfolyama viszont 30 százalékkal esett. A kisebb forgalmú papírok közül a 4iG kiemelkedő, 671 százalékos erősödést mutatott 2018-ban. A befektetési szolgáltatók forgalmi ranglistáján decemberben a Concorde Értékpapír vezette 89,3 milliárd forintos duplikált forgalommal. Második helyen a Wood & Company végzett 87,8 milliárd forinttal, harmadik helyen az Erste áll 76,5 milliárd forintos értékkel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com