Deloitte: idén rekord összeget költenek a cégek IT kiadásokra

A nagyvállalatok IT működésre és fejlesztésre fordított kiadásai idén az előrejelzések szerint 8,4 százalékkal emelkednek, és a történelem során először meghaladják a 4 ezermilliárd dollárt - közölte a Deloitte hétfőn az MTI-vel.Kiemelték: 2020-ban a járvány hatására 2,2 százalékkal csökkentek az IT-kiadások; idén ennek a korrekciója zajlik a piacon. Egyes, jellemzően ázsiai, illetve némely nyugat-európai országban az IT kiadások növekedését még a járvány sem tudta visszavetni, itt a kiadások már 2020-ban meghaladták a 2019-es értékeket - jegyezték meg.

Magyarországon az IT költések szintje várhatóan jövő nyárra áll vissza a 2019-es értékekre, amely megfelel a környező országok trendjeinek - tették hozzá.

    
A Deloitte által vizsgált vállalatok IT kiadása átlagosan a bevételek 4,25 százalékát érte el, amely a 2016-os 3,28 százalékos költséghányadhoz képest komoly növekedés - húzták alá. A banki és értékpapírügyleteket folytató vállalatok bevételeik több mint 10 százalékát fordítják a technológiai működés erősítésére - hívták fel a figyelmet. Azokat követi a technológiai, telekommunikációs szektor, majd az üzleti szolgáltatásokat, biztosítást és az egészségügyi ellátást biztosító cégek - fűzték hozzá. Azt is jelezték, hogy a másik végletet az energiaipari, valamint oktatással és nonprofit tevékenységekkel foglalkozó vállalatok képviselik.
    

Az otthoni munkavégzésre való hirtelen átállásnak köszönhetően sok munkáltató erősítette meg infrastruktúráját és fejlesztette eszközeit annak érdekében, hogy munkavállalói otthonukból is dolgozhassanak - írták. A megváltozott fogyasztási szokások hatására az informatikai döntéshozók (CIO) megkettőzték az olyan digitális technológiák bevezetésére és elterjesztésére tett erőfeszítéseiket, mint az e-commerce, online tanulás, vagy érintésmentes fizetési módok - tették hozzá.
    

Arra is kitértek: a járvány felszínre hozta a termelési láncok gyengeségeit is, ideértve a kereslet folyamatos változására való rugalmatlan reakciót, a termelékenység visszaesését, termékek és tároló helyek kezelésének problémáit. Ezzel a járvány - folytatták - egy ellenállóbb működési modell kialakításának katalizátorává vált. Egyes szektorokban a munkaerőhiány további automatizációs lehetőségek keresésére ösztönözte a vállalatokat - tették hozzá. A Deloitte 374 vállalat IT költéseit vizsgálta kutatásában - derül ki a közleményükből.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com