Devizahitelek - Az UniCredit megbirkózott az eddigi intézkedésekkel, de kockázatokat is lát

Viszonylag jól meg tudott birkózni a pénzügyi szektort érintő eddigi magyar kormányzati intézkedésekkel az UniCredit - mondta a bankcsoport közép- és kelet-európai igazgatója egy szombaton megjelent osztrák lapinterjúban, egyúttal kockázatosnak ítélve meg a "nagyon innovatív" kormányzati politikát.

Gianni Papa szavai szerint az eddigi devizahitel-végtörlesztési program más bankoknál kevésbé érintette az UniCreditet, a bank inkább a tranzakciós illeték terheit érezte meg. Az UniCredit csoport 2005-ben, miután fuzionált a Bank Austriával, felhagyott a devizaalapú hitelezéssel. 74 milliárd eurós hitelállománynak csak két százalékát teszik ki a devizaalapú hitelek - mondta Gianni Papa a Kurier című lapnak.

gazdasagi-novekedes-2012Magyarországon mintegy 500 millió euró értékben helyezett ki svájci frank alapú hiteleket az UniCredit, ez "nem olyan sok" - mondta.

A sok vállalati ügyfél miatt a végtörlesztésnél jobban érinti az UniCreditet a tranzakciós illeték - jegyezte meg, ez utóbbival összefüggésben azonban nem említett számokat.

A bankár úgy vélekedett, hogy a magyar kormány "nagyon innovatívan" veszi kézbe a problémákat, ami kockázatokat rejt magában. "Olykor-olykor bejelentenek valamit" - fogalmazott. Úgy ítélte meg, a kormány cselekedeteiben az is szerepet játszhat, hogy jövőre választások lesznek. "Azonban a tűzzel játszanak", Magyarországra már így kevesebb befektetés érkezik - tette hozzá.

Azt mondta, a Bankszövetség becslése szerint 2010 óta eddig mintegy 3,6 milliárd eurónyi terhet jelentettek a kormányzati intézkedések a magyar bankszektornak. Az UniCredit azonban jobban meg tudott birkózni a terhekkel, mint más bankok, és egyike azon keveseknek Magyarországon, amelyek nyereségesek - jelentette ki.

A Kurier kérdésére Gianni Papa elmondta azt is, hogy Horvátországban, ahol a Bank Austria leányvállalata, a Zagrebacka banka 26 százalékkal piacvezető, mintegy 700 millió euró értékű a bank svájci frank alapú hiteleinek portfóliója.
A bankvezető elzárkózott az elől, hogy találgatásokba bocsátkozzon a horvátországi devizahiteles perek ügyében hozott, az ügyfeleknek kedvező bírósági ítélet esetleges következményeiről. "Minden bank fellebbezést nyújtott be" - mondta.
A bankcsoport jövőbeli terveire kitérve úgy ítélte meg, hogy Horvátországban nehéz lenne tovább terjeszkedniük. Magyarországon "szoros figyelemmel követik" a helyzet alakulását. "Szívesen támogatnánk jobban a gazdaságot hitelekkel. Ehhez azonban a kormányra is szükség van" - tette hozzá.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az MTI-nek azt mondta, a kormány egyrészt "az időbeni és teherviselési szempontokat is figyelembe véve" ki akarja vezetni a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket a hazai hitelpiacról, másrészt olyan helyzetet kell létrehozni, amellyel a forinthitelt választók nem járhatnak rosszabbul, mint ha devizakölcsönt vettek volna fel. A devizahitelekből fakadó helyzet olyan gazdasági és társadalmi kockázatot jelent, amellyel az ország hosszú távon nem tud együtt élni - tette hozzá. Senkinek sem érdeke, hogy a bankrendszer stabilitása meginogjon, ezért a kormány ésszerű megállapodásra törekszik, ésszerű határidőt szeretne arra, hogy megtörténjen a devizaalapú lakáscélú jelzáloghitel kivezetése - hangsúlyozta a miniszter.

Forrás:MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com