Devizahitelek - Elemzők: érdemi segítséget jelentene az MNB javaslata

Érdemi segítséget jelente a devizaadósoknak a jegybank legfrissebb felvetése a törlesztőrészletek teljes forintosításáról az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik azonban a bizonytalanságokra is felhívták a figyelmet.

mnA Magyar Nemzeti Bank múlt héten indított cikksorozatának harmadik, hétfőn közzétett részében több javaslatot is felvetett az árfolyamgát vonzóbbá tételére, ezek egyike a törlesztőrészletek teljes forintosítása 180 forintos frankárfolyamon, ami az MNB számításai szerint a mostani árfolyammal számolva a jövőben évi 30-40 milliárd forint körüli költséget jelentene.

Suppan Gergely, a TakarékBank senior elemzője az MTI-nek elfogadhatónak nevezte a javaslatot, amely érdemi segítséget, számításai szerint évi 120-150 milliárdos megtakarítást jelenthetne az adósoknak. A terhet megoszthatná a költségvetés és a bankrendszer, a fogyasztás bővülhetne, ami akár 0,2 százalékponttal is gyorsíthatná a GDP növekedését - mondta.

Az elemző kedvezőnek nevezte, hogy a javaslat értelmében nem csak a lakáshitelesek járhatnának jól, hanem a szabadfelhasználású jelzáloghitelesek is, hiszen az árfolyamgátat mindkét csoport választhatta. Úgy vélte, ahhoz, hogy a probléma valóban véglegesen megszűnjön, lazítani kellene az árfolyamgát meglévő korlátain. Példaként a 20 millió forintos hitelösszeg megemelésének lehetőségét említette.

Célszerűnek nevezte az MNB bevonását az új programba, úgy vélte: a jegybanknál árfolyamnyereség is keletkezhet, ha a bankok a devizatartalék terhére váltanák át a forintot devizára, ezt a nyereséget pedig vissza lehetne forgatni a programba. Suppan Gergely szerint a jelenlegi terheknél évente 30-40 milliárddal több költség kezelhető a bankrendszerben, különösen, ha a terhek egy részét az állam vállalja át.

A költségekből 10-20 milliárd átvállalása nem borítaná meg a költségvetést, ráadásul pár év múlva ez a teher akár érezhetően csökkenhet is a magasabb GDP, az alacsonyabb országkockázati-felár és az erősebb árfolyamnak köszönhetően - mondta.

Egyben a bankrendszer számára pozitív hatás lenne, hogy az intézkedés megállíthatná a nemfizető állomány növekedését, javítaná a hitelportfolió minőségét, és így céltartatlékok felszabadítását is lehetővé tenné.
Számításai szerint az adósoknak évi 120-150 milliárd forintos megtakarítást jelentene az MNB javaslata, ez a GDP 0,4-0,5 százaléka. Ha ennek csak a felét fogyasztásra fordítják, az 0,2 százalékkal gyorsíthatja a GDP-bővülést - tette hozzá.

Óvatosabban fogalmazott Balatoni András, az ING Bank elemzője. Elismerte ugyan, hogy a javaslat jelentős engedmény lenne a jelenleg fizető adósoknak, és kevésbé jelentene nagy terhet, mint a végtörlesztés, ám úgy vélte, hogy szembe megy a kormányzati kommunikációval.

A kormány egyértelművé tette: úgy szeretne segíteni a devizahiteleseken, hogy azok ne járjanak jobban, mint a forintban eladósodottak - emlékeztetett. Úgy vélte, hogy ezzel szemben a javaslat - a részletek ismerete nélkül - a futamidő teljes hosszában lényegesen kedvezőbb helyzetbe hozná a svájci frankban eladósodottakat.

Az sem teljesen egyértelmű az elemző szerint, hogy a Balog Ádám jegybanki alelnök és Nagy Márton ügyvezető igazgató által írt cikkek a jegybank hivatalos véleményének tekinthetők-e. Főleg azt figyelembe véve, hogy a jegybank az információk szerint nem vesz részt a kormány és a bankszövetség között folyó egyeztetésen, tehát külső szemlélőként fogalmaz meg javaslatokat - hívta fel a figyelmet.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com