Devizahitelek - Jogerős az Erste Bank elleni ítélet, de két hiteltermékénél megszüntették a pert

Az Erste Bank Hungary Zrt. magyar állam ellen indított devizahiteles perében másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla szerdán kihirdetett határozatában két hiteltermék kivételével - amelyekre nem vonatkozik a jogszabály - helyben hagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely szerint nem feleltek meg a tisztességesség kritériumainak a pénzintézet által rögzített általános szerződési feltételek (ászf).

ersteA bíró közölte: a másodfokú határozat a felperes pénzintézet piaci kölcsön szabad felhasználású jelzáloghitelre euró elnevezésű, valamint piaci kölcsön szabad felhasználású jelzáloghitelre svájci frank elnevezésű termékei vonatkozásában a pert megszünteti, az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezi.

Az elsőfokú határozatot egyebekben helybenhagyja a Fővárosi Ítélőtábla.

Az ítélőtábla a felperessel azonos véleményen volt azt illetően, hogy a szerződés jellegének megállapítása során nem az elnevezésének, illetőleg az adós magatartásának van jelentősége, hanem annak, hogy a szerződés ténylegesen tartalmaz-e effektivitási kikötést. Ennek minősül az a szerződéses rendelkezés, amely szerint a tartozást ténylegesen valamely, a fizetés helyének pénznemétől eltérő pénznemben kell leróni – mondta a bíró.

Azt a kikötést, amely szerint az adós tetszőlegesen forintban vagy devizában egyaránt törleszthet, effektivitási kikötésként kellett figyelembe venni, ezáltal az azt tartalmazó szerződés nem devizaalapú, hanem devizaalapúnak nem minősülő, a forinthitelhez közelebb álló hiteltípus, amint azt már egyértelművé is tette a 2014. évi XL-es törvény általános indoklása – mutatott rá a bíró, hozzátéve: irreleváns az adós döntése, annak vizsgálatára jelen eljárásban nincs mód.

Nem a választás eredménye, hanem a lehetősége bír relevanciával annak eldöntésekor, hogy a szerződés a törvény tárgyi hatálya alá tartozik-e vagy sem – tette hozzá.

A Fővárosi Ítélőtábla egyetértett az elsőfokú bíróság azon megállapításával, hogy önmagában a magatartási kódexnek és a pénzintézet árazási elveinek való megfelelés nem zárja ki a szerződéses feltételek tisztességtelenségének bíróság általi vizsgálatát.

A bíró kiemelte: a felperes az egyoldalú szerződésmódosítást engedő kikötéseit a különböző okiratokban, bonyolult utalószabályok alkalmazásával rögzítette, ami nyilvánvalóan nem felel meg az átláthatóság elvének.

Az érdemben vizsgálható termékek egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötéseinek egyikénél sem érvényesült az átláthatóság elve – mutatott rá a bíró az indoklásban, hozzátéve: mivel az elvek konjunktívak, bármelyik sérelme azt eredményezi, hogy a díjemelés tisztességtelen.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com