Devizahitelek - Szakértő: a magyar modell működik

Működik a devizaadósságok átváltására kidolgozott magyar modell, amelynek köszönhetően jelentős terhektől menekültek meg az adósok - mondta az M1 szerda esti Híradójának nyilatkozó közgazdász.

devizahitel1

Réczey Zoltán, a BudaCash Brókerház elemzője kiemelte: a jó időzítésnek köszönhető, hogy a mostani svájci lépéssel nem emelkednek az adósok terhei.
"A másik fele a modellnek, ami igazából különleges, ez a kamatoknak, a kamatfelárnak a korlátozása, ez lehet még egy út egyébként, amit lehetne vizsgálni, alkalmazni a környező országokban is, és ezáltal lehetne csökkenteni az adósok terheit" - tette hozzá.
Szakértők szerint a bajba került országok másik lehetősége, hogy az árfolyam-ingadozás egy részét a bankokra hárítják, ugyanakkor kérdéses, hogy a piac ezt hogyan fogadná - hangzott el a Híradóban.

Felidézték: az elmúlt napokban számos mértékadó lap is méltatta a magyar kormánynak a devizahitelesek megvédése érdekében tett lépéseit. Kiemelték például, hogy a szlovák Sme című lap úgy fogalmazott: "Orbán Viktor fényes győzelmet aratott a frank felett", a Bloomberg pedig pénteken azt írta, "Orbán Viktor magyar miniszterelnököt most hősként üdvözlik, mert elhárította a pénzügyi katasztrófát, amit a svájci frank alapú hitelek törlesztő részleteinek megugrása jelentett volna".
A Financial Times tudósítója úgy fogalmazott: "Orbán Viktor ugyan nem láthatta előre a svájci jegybank tervét, de a devizaalapú hitelek átváltására kidolgozott terve igen szerencsés időzítésűnek tűnik" - hangzott el a Híradóban.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com