Diákhitel Központ: marad az alacsony kamat és a kamatmentesség; folyamatosan nő az igénylők száma

A Diákhitel Központ csütörtöki döntése alapján továbbra is az eddigi legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel 1 a július 1-jétől december 31-ig tartó időszakban. A képzési költségre felvehető Diákhitel 2 és a május 1-től elérhető szabad felhasználású Diákhitel Plusz továbbra is kamatmentesen igényelhető - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek csütörtökön.Magyar Péter kiemelte, hogy soha ekkora igény nem volt a diákhitelekre, idén mind az új igénylők számában, mind a folyósított diákhitelek összegében rekordra számítanak.

Magyar Péter elmondta, hogy a kormány által bevezetett új diákhitel termék és az egyéb intézkedések célja is az, hogy megakadályozzák a felsőoktatási lemorzsolódás anyagi okok miatti növekedését.

    
Felidézte, hogy a kormány döntése alapján a Diákhitel 1 havi maximum 70 ezer forintos keretét 150 ezer forintra emelik augusztus 15-től, ennek alapján a következő felsőoktatási tanévtől a hallgatók akár évi 1,5 millió forint szabad felhasználású diákhitelt is felvehetnek, rendkívül kedvező kamatozással. A vezérigazgató elmondta, hogy a Diákhitel 1-et ebben az évben már mintegy 60 százalékkal igényelték többen, mint tavaly ilyenkor, egyebek mellett azért, mert a kormánydöntéssel meghosszabbították az igénylési és a keretemelési határidőt is. A Diákhitel 2-t 30 százalékkal többen vették igénybe a tavalyinál.
    

Jelezte, ha a növekvő tendencia folytatódik, akkor idén a 40 ezret is meghaladhatja az új ügyfelek száma és több mint 30 milliárd forint értékben fog hiteleket folyósítani a Diákhitel Központ, amire a társaság 2001-es alapítása óta nem volt példa. A jelentősen megnőtt igénylésszám is azt mutatja, hogy érdemi segítséget jelentenek a diákhitelek a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesés és romló munkaerőpiaci helyzet időszakában - fogalmazott.
    

Áprilisban döntött a kormány a Diákhitel Plusz bevezetéséről, az aktív jogviszonyú felsőoktatási hallgatók május 1-jétől december 31-ig maximum félmillió forint teljesen szabad felhasználású, kamatmentes kölcsönt igényelhetnek. A vezérigazgató arra is felhívta a figyelmet, hogy ezt az új terméket azok is igényelhetik, akik már vettek fel valamilyen diákhitelt.
    

A Diákhitel Plusz rendkívül sikeres, mostanáig már csaknem 14 ezren igényelték, a folyósított hitelek száma pedig elérte a 10 ezret - mondta Magyar Péter, hozzátéve, hogy majdnem mindenki a maximális összeget kérte. Kiemelte azt is, hogy ezt a kölcsönt a Diákhitel Központ folyamatosan, egész nyáron tudja folyósítani, míg a Diákhitel 1-et és a Diákhitel 2-t csak a tanulmányi időszakban.
    

A Diákhitel Plusz-t igénylők is jogosultak a 2018-tól bevezetett családtámogatásokra, így ha egy családban megszületik a második gyerek, akkor az édesanya diákhitelének a felét, míg a harmadik gyermek megszületése esetén a teljes diákhitel-tartozást elengedi a Diákhitel Központ - emelte ki Magyar Péter. A vezérigazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy augusztus közepétől elindulnak azok a struktúraváltó képzések is, amelyekhez igényelhető a Diákhitel Plusz felnőttképzésekhez kapcsolódó változata, amelyben maximum 1,2 millió forint szabad felhasználású és kamatmentes hitelt lehet felvenni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com