Díj a fiatalok szülőföldön maradásának ösztönzéséért

November 30-ig pályázhatnak a Év Fiatalbarát Önkormányzata és az Év Fiatalbarát Vállalata díjakra azok a települési önkormányzatok és vállalkozások, amelyek példaértékű kezdeményezésükkel elősegítik a fiatal korosztályok szülőföldhöz való kötődését és ottani boldogulásukat - közölte a pályázatot meghirdető Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) hétfőn az MTI-vel.

nakviA közlemény szerint elsősorban olyan pályázatokat várnak, amelyek a fiatalok igényeire épülő, közösségi, közéleti részvételt elősegítő mintaértékű kezdeményezéseket, intézkedéseket, szolgáltatásfejlesztéseket mutatnak be.

A pályázat nyerteseit 2014. december 9-én, a IV. Nemzeti Vidékfejlesztési Nap ünnepélyes díjátadóján hirdetik ki a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban - írja a NAKVI közleménye. A nyertesek egy éven keresztül viselhetik az Év Fiatalbarát Önkormányzata és Vállalata címet, továbbá félmillió forintos díjazásban részesülnek, amelyet arra fordíthatnak, hogy bemutassák saját törekvéseiket, rövid és hosszú távú terveiket, valamint fiatalbarát programjaikat a sajtóban.

A díjakat a Vidékünk Jövője elnevezésű kampány keretében osztják ki. A program céljai között szerepel a vidékről való elvándorlás megállítása, a fiatalokat helyben maradásra és tanulmányaik befejezése után hazatérésre ösztönző feltételek kialakítása, valamint a képzett, világlátott fiatalok vidékre költözésének segítése - írja a NAKVI a közleményben.

A kampányban eddig két alkalommal rendeztek műhelymunkát a fiataloknak. A Kaposvári és a Debreceni Egyetemen tartott eseményeken előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, motivációs és önismereti foglalkozásokkal, kiállítókkal és stand up comedy műsorral várták az érdeklődőket. A nagy sikerre való tekintettel a műhelymunka-sorozat folytatódik, november 25-én a Szolnoki Főiskolán ismerkedhetnek meg a Vidékünk Jövője kampány célkitűzéseivel - olvasható a tájékoztatásban.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com