Díjazták a legfittebb munkahelyeket

Átadták a Legfittebb Munkahely díjakat, az elismeréssel a munkavállalóik egészséges életmódját támogató vállalatokat díjazzák - közölte a Team Rekreáció Kft. csütörtökön az MTI-vel.

Közigazgatási kategóriában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kapta meg az elismerést, középvállalat kategóriában az HBO Holding Zrt., nagyvállalat kategóriában pedig az Unilever Magyarország Kft.

vehette át a díjat.

ngm

Czakó Márton a cég ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: az elismerés megszerzése érdekében a cégeknek első lépésben a legfittebb munkahely felmérésre kell jelentkezniük, ennek keretében a vállalatok dolgozói egy online kérdőívet töltenek ki.

A kérdőív a munkavállalók egyéni sportolási szokásait és a munkáltató által a számukra biztosított sportolási lehetőségeket vizsgálja, valamint azt, hogy mindezekkel mennyire elégedettek és mennyire használják ki a lehetőségeket a dolgozók.

Hozzátette, hogy az idén több mint 3 ezer munkavállaló vett részt a felmérésben.

A legfittebb munkahely díjat azzal a céllal hozták létre, hogy feltérképezzék a magyarországi munkaerőpiac egészségi állapotát, mozgáskultúráját, valamint feltárják a fejlesztendő területeket, és cselekvésre ösztönözzék a munkavállalókat és a munkáltatókat. A kezdeményezés 2013-ban indult el - olvasható a Team Rekreáció közleményében.

Az idei felmérésben Magyarországon a munkavállalók mindössze 36 százaléka számolt be arról, hogy munkaadója támogatja a sportolást, míg ez az arány Svédországban 78 százalék. Pedig az egészségprogramok gazdasági hatása már 1-2 év alatt is mérhető, elsőként a betegség miatti szabadságok csökkenő számában és a munkahelyi fluktuáció csökkenésében - olvasható a közleményben.

Czakó Márton elmondta, hogy a felmérést végző és kiértékelő kft. elsősorban rendezvény szervezéssel, csapatépítő tréningek és munkahelyi egészségfejlesztő programok lebonyolításával foglalkozik.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com