Drágulhatnak az őszi kalászos vetőmagok

Enyhén emelkedhet az őszi kalászosok vetőmagjainak ára, többek között az előállítási költségek növekedése miatt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) előrejelzése szerint.Takács Géza, a szervezet elnöke közleményben ismertette: az elmúlt évhez képest kissé magasabb, nettó tonnánként 101 ezer forintos tájékoztató árat tettek közzé az őszi kalászos vetőmagjaira a tagságtól kapott adatok alapján. Tavaly az őszi búza tonnánkénti piaci ára 99 ezer forint volt, az árpáé 103 ezer forint, a tritikáléé pedig 96 ezer forint.

    
Az ár zsákban, gombaölő szerrel csávázva, fémzárolva, az eladó telephelyén gépkocsira rakva értendő, nem fix és nem kötött, illetve nem ajánlott ár. A konkrét szerződéses árat a felek maguk határozzák meg, a vetőmag ár tájékoztatás nem jelent árrögzítést és elsődleges célja orientáló, a várható piaci árinformáció közreadása.
    

Az elnök közölte, hogy a vetőmag végfelhasználói árának enyhe növekedéséhez hozzájárulnak a magasabb terményárak, a növénytermesztési és a vetőmagfeldolgozási költségek, ezen kívül nagyobb vetőmag tisztítási veszteségek várhatók a feldolgozásban és az inflációs hatás, valamint a termelési-feldolgozási költségen belüli munkaerő költség-hányad növekedés is éreztetheti majd hatását.
    

Az őszi kalászosok vetőmagjának tényleges idei értékesítési árairól a vetési szezon végén kap pontos képet a szövetség - tette hozzá. A VSZT az MTI érdeklődésére megjegyezte, hogy idén mintegy 34 ezer hektáron folyik legfontosabb őszi kalászos növények vetőmagjainak előállítása. A szaporítóterület az utóbbi két évben őszi búzából emelkedik, őszi árpából és tritikáléból stagnál. Tavaly 106 ezer tonna őszi búza, 22 ezer tonna árpa és 9 ezer tonna tritikálé vetőmagot állítottak elő belföldön.
    

Az Agrárminisztérium (AM) korábbi közlése szerint Magyarország vetőmag ágazata évente 180-190 milliárd forint értékű árut állít elő, ennek fele közvetlen exportra kerül.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com