Duna House: az első nyolc hónapban több mint 105 ezer ingatlan-adásvétel történt

Az első nyolc hónapban az ingatlan-adásvételek száma meghaladta a 105 ezret, ami némi emelkedést mutat az előző év azonos időszakához képest, amikor összesen 101 404 ingatlan-adásvétel történt - közölte a Duna House (DH) saját adatain alapuló becslése alapján hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint augusztusban 13 869 lakóingatlan cserélt gazdát, ami minimális erősödést jelez 2017. augusztusához képest, amikor 13 787, a 2016. nyolcadik hónapjában mért 11 814 ingatlan-adásvételhez viszonyítva viszont már 17 százalékos a bővülés.

    
Hozzátették, 2009 és 2013 között egyik évben sem volt összesen annyi tranzakció, mint idén január-augusztusban. A Duna House (DH) korábbi közlése szerint a társaság idén a tavalyinál több, mintegy 160-180 ezer ingatlanpiaci tranzakcióra számít. A lakásárakról megjegyezték, 2018-ban a tavalyi évhez képest 10-12 százalékos emelkedésre számítanak.
    

A panellakások ára a fővárosban kerületenként eltérő mértékben nőtt, átlagosan 12 százalékkal emelkedtek az első fél évben az előző fél évhez képest. A tavalyi év második felében 357 ezer forint volt egy négyzetméter, amely az első fél évben meghaladta a 400 ezer forintot. A legjelentősebb emelkedést a X., a XIV. és a XIII. kerületben tapasztalták.
    

A budapesti téglalakások négyzetméterára 5 százalékkal, 541 ezer forintra nőtt 2018 első felében az azt megelőző fél évhez képest. A legdrágább lakások továbbra is az V. kerületben vannak, ahol 914 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár - közölte a Duna House.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com