Duna House: jelentősek a különbségek a fővárosi agglomeráció ingatlanáraiban

Jelentős különbségek alakultak ki a fővárosi agglomeráció ingatlanáraiban idén, az egyes szektorok négyzetméterárai között akár százezer forint különbség is lehet - mutat rá a Duna House (DH) ingatlan franchise hálózat elemzése, amelyet szerdán juttatott el az MTI-nek.

1297334806_165501827_1-Duna-House-ingatlan-ertekesito-Nagy-Imre-utAz idei év összesített adatai szerint a déli és a délkeleti szektorban - Érd, Vecsés, Üllő - vették a legalacsonyabb négyzetméteráron az ingatlanokat, ezeken a településeken 154 ezer, illetve 165 ezer forintos négyzetméterenkénti áron vásároltak. A főváros nyugati oldalának agglomerációja - Budakeszi, Budaörs, Szentendre - a drágább, itt az északnyugati szektorban 230 ezer, a nyugati szektorban pedig 250 ezer forint volt egy négyzetméter.

A megvásárolt ingatlan fajlagos ára a legalacsonyabb az északi szektorban volt (Göd, Dunakeszi), átlagosan 12,8 millió forint, a legdrágább pedig az északnyugatiban, 25,3 millió forint ingatlanonként.

A Duna House elemzése szerint a családi házakat a délkeleti szektorban 169 ezer forintos négyzetméteráron vették idén, míg az északnyugatiban 247 ezret, a nyugatiban pedig 268 ezret fizettek a vevők egy négyzetméterért.

A lakásárakat tekintve a déli lett a legolcsóbb 187 ezerrel és a nyugati a legdrágább, ahol 300 ezer forint fölötti átlagot adnak ki az idei adatok. A megvásárolt családi házak átlagára is a nyugati szektorban a legmagasabb, 36 millió forint, de az északnyugati sincs nagyon lemaradva 35 millió forintos átlagával.

Az elemzés szerint a lakásokat az agglomeráció egészében nagyjából 7 hónap alatt lehet értékesíteni és az eladóknak nagyjából 6 százalék vevői alkuval kell számolniuk. A nyugati szektorban 9 hónap az átlagos értékesítési idő, a vevők átlagosan 8 százalékot tudtak faragni az árból. Családi házak esetében már 9 hónap az átlagos értékesítési idő és az alkuátlag is 9 százalék.

Az agglomerációban vásárlók legmarkánsabb csoportja azért vesz ingatlant, mert épp nagyobba költözik. Az ő arányuk az északnyugati szektorban volt a legmagasabb 54 százalék, de a nyugati szektorban is minden második vásárló ezért költ. A kisebbe költözők jóval kevesebben vannak, közülük legtöbben (25 százalék) az északnyugati szektorban, legkevesebben (7 százalék) a délkeletiben vannak.

Markáns az első lakásukat vásárlók tábora: az olcsónak számító délkeleti szektorban minden harmadik vevő fiatal. A drágább északnyugati szektorban azonban arányuk csekélyebb, mindössze 4 százalék. Befektetési szándékkal csupán a vevők 7 százaléka vásárolt idén az agglomerációban - olvasható a Duna House elemzésében.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com